2021. december 12.

Sós karamell torta

 



Hozzávalók 22cm-es tortaformához

A piskótalapokhoz

6 tojás
24 dkg liszt
24 dkg cukor
45 ml olaj
6 g sütőpor

A karamellkrémhez
2,5 dl víz
25 dkg cukor
2,5 dl tej
10 dkg liszt
1 teáskanál vaníliakivonat
3 dl tejszín

A karamellöntethez
10 dkg (barna) cukor
3 evőkanál tej
4 dkg vaj/margarin
késhegynyi só

A díszítéshez
2 dl tejszín
1 csomag karamellás pattogatott kukorica
1 maréknyi sózott mogyoró


A tortaforma alját sütőpapírral béleljük, a sütőt 180 fokra melegítjük.
A piskótalap hozzávalóit három részre osztjuk és három lapot sütünk belőle az alábbiak szerint.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből kemény habot verünk, majd hozzáadjuk a cukrot és tovább verjük addig, amíg fényes és még keményebb habot nem kapunk.
Ekkor hozzáadjuk a tojássárgáját és az olajat és újra elkezdjük verni, de csak addig, amíg egynemű nem lesz az egész.
Óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben előzőleg elkevertük a sütőport, majd a masszát a formába simítjuk és betoljuk a sütőbe. Egy lap sütési ideje 8-10 perc.

A krémhez a cukrot lábosba mérjük és közepesen sötétre karamellizáljuk. Lehúzzuk a tűzről és nagyon óvatosan belecsurgatjuk a vizet, majd visszatesszük és addig melegítjük, amíg az égetett cukor teljesen el nem olvad. Ekkor hozzáöntjük a tejben csomómentesre kevert lisztet, a vaníliát, és kevergetve besűrítjük. Teljesen kihűtjük, majd összedolgozzuk a keményre vert tejszínnel.

A karamellöntethez a cukrot a tejjel felforraljuk és lassú tűzön 4-5 percig gyöngyözve főzzük. Lehúzzuk a tűzről és belekeverjük a vajat.

A piskótalapokat megtöltjük és bevonjuk a krémmel. A tejszínből kemény habot verünk és habrózsákat nyomunk rá körben. Megszórjuk karamellás pattogatott kukoricával, sózott mogyoróval, végül meglocsoljuk karamellöntettel.

2021. szeptember 5.

Esküvői torta

 



Háromemeletes, fondanttal bevont esküvői torta, alsó emelet feketeerdő, a középső és a felső pedig oroszkrém.

2021. április 14.

Párolt bébicsalán

 




A manapság leginkább gyomként kezelt csalán, egy ősidők óta ismert, sokoldalúan alkalmazott gyógynövény, felsorolni is hosszú lenne számos kedvező hatását: tisztít, salaktalanít, gyulladást csökkent, lázat csillapít, köszvényt, reumát, bőrbajokat gyógyít és magas a vastartalma. 
A kora tavasz egyik elsőként megjelenő növényéből - a tea mellett - finom levest és köretet is készíthetünk, hasonlóan jó hatással.
A bébicsalán íze hasonló a spenótból vagy fejessalátából készült párolt salátához, talán kicsit karakteresebb, mindenképpen érdemes kipróbálni.
Nem csak főtt tojás, hanem rántottak és sültek mellé is kiváló köret.


Hozzávalók 2 személynek

1 nagy tál fiatal (bébi) csalán
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj

gumikesztyű!

A csalán leveleit levagdossuk (a szár nem kell), majd nagyjából egy órán át hideg vízben áztatjuk.
Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, kicsit átpirítjuk rajta a darabokra vágott fokhagymát és rádobjuk a csalánleveleket.
Felöntjük 1 dl vízzel, sózzuk és kb. 15-20 perc alatt puhára pároljuk. 
A magas ásványi anyag tartalom miatt a sóval óvatosan bánjunk, egészen kevés is elég belőle.

2021. február 20.

Hummusz céklával

 



Az alaprecept céklával kiegészítve.

Hozzávalók:

2 kisebb cékla
1 csicseriborsó konzerv (400 g)
5 dkg szezámmag
1 gerezd fokhagyma
50 ml olívaolaj
30 ml víz
fél kávéskanál római kömény
késhegynyi őrölt bors
fél kávéskanál só

A céklát meghámozzuk és enyhén sós vízben félpuhára főzzük.
A szezámmagot megőröljük.
Aprítógépbe tesszük az előzőleg héjából kinyomkodot csicseriborsót, a fokhagymát, az olívaolajat, a vizet, a sót, a köményt, a szezámmagot és a céklát és krémesre aprítjuk.
Utólag izlés szerint sózhatjuk.

2021. január 7.

Az első évtized

 



Tavaly év végén a blog betöltötte 10. életévét, így most, az ünnepek elteltével szeretnék pár gondolattal megemlékezni az elmúlt évtizedről, arról, hogy mit is jelentett és jelent nekem ez az oldal és ti, kedves olvasók, akik rendszeresen vagy akár csak alkalmanként látogatjátok.

Kezdjük az elején. 
Valójában azért indítottam ezt a felületet, hogy a különféle helyeken papírfecnikre, füzetekbe firkantott és már-már áttekinthetetlen rendszertelenségben hányódó receptjeimnek egy állandó, könnyen megközelíthető és kategorizált létet teremtsek.
Emlékszem, ahogy eleinte a családom furcsán nézett rám, mondván, mi már ez a hülyeség megint, arról meg nem is beszélve, hogy kisebb palotaforradalmat okozott akkoriban, hogy az elkészült étel először a fotózás (akkoriban egyáltalán nem rövid) procedúráján kellett, hogy átessen.
Ahogy teltek az évek, egyre inkább a mindennapjaim részévé vált a blogolás, azt is mondhatnám, a szenvedélyemmé. 
Van annak egyfajta varázsa, ahogy főzés közben mindig ott lapul a jegyzettömb és a ceruza a pulton a hozzávalók pontos mennyiségének rögzítésére, ahogyan berendezem a "műtermet", majd legalább 30 különféle beállításból lefotózom, az utómunkálatoknak végül pedig a bejegyzés megírásának. 
Miközben próbáltam egyszerűen elkészíthető és könnyen beszerezhető alapanyagok felhasználásával készülő fogásokat kreálni, magam is rengeteget tanultam a gasztronómiáról és nem elhanyagolható melléktermékként az internetes felületek kezeléséről, fotózásról, fogalmazásról, kommunikációról, stb.
Igaz, az utóbbi időben egyéb elfoglaltságaim miatt jóval kevesebb poszt íródott, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy ez így is marad.
Az évek előrehaladtával aztán egyre népszerűbb lett a Citromhab gasztroblog, aminek (bár a fő cél soha nem ez volt) természetesen nagyon örülök. A férjem és a gyerekeim mára már nagyon büszkék rám és lépten-nyomon reklámoznak😊
És, hogy én mit kaptam cserébe a blogírásra fordított munkámért?
Barátságokat, ismeretséget gasztrobloggerekkel, gasztronómiai szakemberekkel, újságírókkal, olvasókkal; rendezvényeken, főzőtanfolyamokon való részvételt; megjelenést nyomtatott és online szaklapokban; egyszóval bepillantást egy varázslatos világ kulisszái mögé a maga szépségével és valljuk be, néha bosszúságaival, kellemetlenségeivel, ahogyan ez az élet más területein is működik.
De ami ezeknél még fontosabb, rengeteg, de tényleg rengeteg visszajelzést arról, hogy mennyire szeretitek az oldalt, hogy sokan már évek óta az én receptjeimet használjátok, hogy mennyire boldogok vagytok, amikor hosszú idő és többszöri próbálkozás után nálam megtaláljátok a számotokra "tökéletes" süti, torta, stb. leírását és amikor elkészül, a családotok imádja...ez mindig csuda jó érzés és nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egész napomat megszépíti, amikor ilyet írtok és ezt nagyon köszönöm nektek💙 
A továbbiakban is kívánok mindenkinek sikerélményekben gazdag sütést, főzést, magamnak pedig kitartást, hogy még számos recepttel segítselek benneteket mind a hétköznapokban, mind pedig egy-egy ünnepi alkalomra való készülődésben!

A végére jöjjön egy kis statisztika, hogy "tudományosan" is alátámasszam a fentieket😉

Az elmúlt 10 évben 795 bejegyzés született, 7 746 000 megtekintéssel és 3450 megjegyzéssel.
A bloghoz tartozó Facebook követők száma éppen az ünnepek alatt haladta meg a 20 000 főt.

Minden idők tíz legnépszerűbb bejegyzése: