2014. szeptember 20.

Narancsos kacsacomb





Hozzávalók

6 kacsacomb
1 narancs

őrölt gyömbér
szegfűszeg


A combok mindkét oldalát bedörzsöljük sóval és csipetnyi őrölt gyömbérrel.
A tepsi vagy sütőedény aljába kevés vizet öntünk (kb. 1 dl), és belefektetjük a húsokat.
A narancsot vékony szeletekre vágjuk, és a combok közé helyezzük. Rászórjuk a szegfűszeget, alufóliával lefedjük és forró sütőben puhára sütjük. Az utolsó 10-15 percben eltávolítjuk a fóliát, hogy a bőr kicsit megpiruljon.
Tört krumplival kínáljuk.

2014. szeptember 15.

Krémes torta - Segítsüti 2014







Ma veszi kezdetét a 11. Segítsüti árverés. Ismét 30 gasztroblogger készül 30 édességgel, hogy a jótékonysági akcióből befolyt összeggel rászoruló gyermekeket támogassunk.

Az idei támogatott a Leukémiás Gyermekekért Alalpítvány, rajtuk keresztül a daganatos és vérképzőszervi megbetegedésben szenvedő gyermekek orvosi ellátását, gyógyulását segítjük.

Az árverés ma kezdődik, három napon át zajlik és 2014. szeptember 18.-án, csütörtökön 16:00-kor zárul.

Licitálni a Segítsüti oldalán lehet.


Idén egy Krémes tortával készültem az alkalomra.


Hozzávalók 24 cm-es tortaformához

500 g leveles tészta

A krémhez
500 ml tej
4 tojás
150 g cukor
50 g liszt
1 teáskanál vaníliakivonat
10 g zselatin

A tejszínhabhoz
300 ml tejszín
50 g cukor
1 csomag habfixáló

A csokoládémázhoz
100 g étcsokoládé
1 evőkanál olaj

Ha karamellmázzal szeretnénk, a mázhoz:
200 g cukor
5 evőkanál tej
70 g vaj
1/2 kávéskanál instant kávé


A tésztát kétfelé vesszük, mindkettőből vékony lapot nyújtunk. Két 24 cm átmérőjű kört vágunk ki belőlük, majd egyenként megsütjük.
Egyiket a forma aljába tesszük.
A vaníliakrémhez a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből 75 g cukorral kemény habot verünk.
A tojássárgáját 75 g cukorral, a liszttel és a vaníliával tálba mérjük és 100 ml tejjel csomómentesre kikeverjük.
400 ml tejet felforralunk, hozzáöntjük a tojásos keveréket és lassú tűzön főzve besűrítjük.
Kevés hideg vízben feloldjuk, majd felforrósítjuk a zselatint, a forró krémbe keverjük, majd az egészet a tojásfehérjéhez öntjük és összedolgozzuk.
Az így kapott vaníliakrémet a formába borítjuk, elsimítjuk, és egy éjszakára vagy legalább 4-5 órára hűtőbe tesszük.
A tejszínből a cukorral és a habfixálóval kemény habot verünk. A hab negyedét habzsákba töltjük, a maradékot pedig a vaníliakrémre simítjuk. A habzsákból 12 habrózsát nyomunk körben a tortára.
A csokoládét az olajjal vízgőz felett felolvasztjuk és bevonjuk vele a másik tésztalapot.
Ha a csokoládé megszilárdult, éles késsel 12 egyenlő részre vágjuk és a torta tetejére rakjuk.

Karamellmáz esetén a tejben feloldjuk a kávéport, majd a cukorral együtt felforraljuk és lassú tűzön, kevergetve 8-10 percig főzzük. Levesszük a tűzről, belekeverjük a vajat és gyors mozdulatokkal a másik lapra kenjük.
Pár percet várunk, hogy kicsit szilárduljon a karamell, majd éles késsel felszeleteljük.

2014. szeptember 12.

Dióhabos tekercs




Hozzávalók 2 tekercshez

A tésztához
25 dkg liszt
10 dkg porcukor
10 dkg vaj
3 tojássárgája
csipet só
1 teáskanál tejföl

A kenéshez
1 kis üveg sárgabaracklekvár

A dióhabhoz
3 tojásfehérje
10 dkg porcukor
10 dkg darált dió

A sütőt 180 fokra melegítjük, egy tepsit sütőpapírral bélelünk.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kézzel jól kidolgozzuk, majd két egyenlő részre osztjuk.
Egyenként 3-4 mm vastagságú téglalapot nyújtunk belőlük. Vékonyan megkenjük lekvárral a tésztalapokat, és mindkét hosszabb oldalukat bejgliszerűen egymás felé sodorjuk.
A tepsibe helyezzük őket.
A tojásfehérjéből a cukorral kemény habot verünk, majd beleforgatjuk a diót.
A diós habot a két tekercs tetejére halmozzuk, kicsit elsimítjuk.
Sütőbe toljuk a süteményt és 20-25 perc alatt megsütjük.

2014. szeptember 6.

Somlói torta




Somlói galuska "tortásított" változata.


Hozzávalók 24 cm-es tortaformához

A világos piskótalaphoz
2 nagy (L) vagy 3 kis (S) méretű tojás
1 evőkanál víz
9 dkg cukor
10 dkg finomliszt
késhegynyi sütőpor

A diós piskótalaphoz
2 nagy (L) vagy 3 kis (S) méretű tojás
1 evőkanál víz
9 dkg cukor
7 dkg finomliszt
3 dkg darált dió
késhegynyi sütőpor

A kakaós piskótalaphoz
2 nagy (L) vagy 3 kis (S) méretű tojás
1 evőkanál víz
9 dkg cukor
9 dkg finomliszt
1 dkg kakaópor
késhegynyi sütőpor

A sziruphoz
2 dl víz
10 dkg cukor
1 evőkanál rum
1/2 citrom reszelt héja
1/2 narancs reszelt héja

A vaníliakrémhez
4 dl tej
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás pudingpor
1 tojás sárgája

A csokoládéöntethez
15 dkg étcsokoládé
80 ml víz
1 evőkanál rum

A díszítéshez
1,5 dl tejszín
2 dkg cukor
1 teáskanál darált dió

A vaníliakrémhez a pudingport, a tojássárgáját és a cukrot 100 ml tejjel csomómentesre keverjük. A maradék tejet felforrósítjuk, hozzáöntjük a pudingos részt, majd sűrűre főzzük. Langyosra hűtjük.
A szirup hozzávalóit lábosba mérjük és összeforraljuk. Langyosra hűtjük.
A három piskótalapot egyenként kisütjük a következő módon.
A sütőt 180 fokra melegítjük, a formát sütőpapírral béleljük.
Az egész tojásokat a vízzel, a cukorral és a kakaós lap esetében a kakaóporral alaposan felverjük.
Óvatosan beleforgatjuk a lisztet (a diós lap esetén a diót is), amiben előzőleg elkevertük a sütőport.
A masszát a formába simítjuk és laponként kb. 10 perc alatt megsütjük.
Tortatálra helyezzük a kakaós lapot, meglocsoljuk a szirup harmadával, majd rákenjük a vaníliás krém felét.
Rátesszük a diós lapot, ezt is meglocsoljuk sziruppal és rásimítjuk a krém másik felét.
Erre jön a világos piskótalap, majd a maradék szirup.
Az így összeállított tortát legalább 4-5 órán át hűtjük, hogy az ízek jól összeérjenek.
A csokoládét, a vizet és a rumot kevergetve addig melegítjük, amíg egynemű, sima állagú nem lesz. A torta tetejére öntjük és egy kanál segítségével elsimítjuk.
A tejszínből a cukorral kemény habot verünk, habzsákba töltjük és körben habrózsákat nyomunk a tortára és megszórjuk darált dióval.