Hihetetlen gyorsasággal szaladt el ez a hét, újra itthon vagyunk.
Bár, alapvetően gasztroblognak nevezném az oldalamat, most mégsem tudom kihagyni, hogy pár képet ne tegyek fel, annyira gyönyörű volt ez a hely.
Nem voltunk még itt ezelőtt, kíváncsian vártam, milyen lesz és mondhatom, első pillantásra beleszerettem, biztos, hogy még visszatérünk.
Csodás táj, kedves emberek, finom ételek ( különösen a levesek ), nagyon jól felszerelt és jó minőségű sípálya, ami bármelyik osztrák pályával simán felveheti a versenyt, ez Lengyelország.
Egyetlen apró negatívum, a kommunikáció. Male Ciche-n ( magyarul Kis Csendes ) senki, de szó szerint senki nem beszél semmilyen idegen nyelvet, csakis a lengyelt, így hiába beszélünk a férjemmel angolul és németül, maradt a mutogatás illetve a papír, ceruza.
Ez eleinte zavart és furcsálltam is, hiszen rengeteg a turista, de mivel nagyon kedvesek és segítőkészek egyébként a helyiek, gyorsan túlléptem ezen.
Szerencsére baleset nélkül megúsztuk ezt az évet is, kivételesen még a felvonóból sem estem ki, ami egyébként rendszeres szokásom:-), szóval minden nagyon rendben volt.
És a képek, néhány megjegyzéssel:
Ha Lengyelország, akkor lovas szán, ami este igazán hangulatos, akkor fáklyákkal van kivilágítva.
A Magas Tátra északi oldala.
Szép, hosszú és széles pálya.
Ugyanaz, csak a felvonóból fotózva.
A legkisebb síbajnok. A három fiú közül most csak egy tartott velünk, a nagynak ( 17 éves ) idén nem volt kedve, az ikerpár másik tagja pedig, aki elszánt focista, nagy komolyan közölte, hogy nem kockáztatja a karrierjét egy esetleges lábtöréssel:-).
Itt még minden teljes karácsonyi díszben pompázik.
Hazafelé...:-(
