2014. október 30.

Rigó Jancsi




Hozzávalók 25 x 30 cm-es formához

A lapokhoz
4 tojás
24 dkg porcukor
10 g kakaópor
60 ml olaj
3 dl tej
40 dkg liszt
1 csomag (10 g) sütőpor

A krémhez
7 dl tejszín
7 dkg cukor
15 dkg étcsokoládé
1 teáskanál vaníliakivonat
1 evőkanál rum

3 dl tejszín
5 dkg cukor

A tetejére
15 dkg étcsokoládé
1-2 evőkanál olaj


Az egész tojásokat a cukorral és a kakaóporral alaposan kikeverjük. Hozzáadjuk az olajat, majd a tejet, végül a sütőporos lisztet is, és az egészet csomómentesre keverjük.
Ezután ketté osztjuk a masszát, és 180 fokos sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben két lapot sütünk.
A krémhez a tejszínből a cukorral, a vaníliával és a rummal kemény habot verünk.
A csokoládét megolvasztjuk és vékony sugárban a tejszínhabhoz öntjük, miközben a habverővel folyamatosan keverjük.
Az egyik tésztalapot tálcára helyezzük, erre egyenletesen elosztva rákenjük a krémet.
A 3 dl tejszínből is kemény habot verünk és a csokoládés krém tetejére simítjuk.
A másik lapot bevonjuk a vízgőz felett megolvasztott csokoládéval.
Ha a csokibevonat megszilárdult, éles késsel egyenlő négyzetekre szeleteljük a tetőt, majd a krém tetejére rakosgatjuk.
Pár órán át hűvös helyen vagy hűtőben tartjuk, majd szeleteljük.

3 megjegyzés:

Vanilin írta...

Nagyon kívánatos! :)

Éva írta...

Hullala tejszín megfelelő? Éva

Citromhab írta...

Igen, használhatsz azt is.