10-15 éve, de lehet több is, az Internet még csak kevesek számára volt elérhető, így a receptek kézzel írott formában, papíron terjedtek, és sok közülük igen szép karriert futott be.
Így jutottam én is pl. a Dunahullám, a Sajtos kifli és az ostoros kalács receptjéhez, melyeket azóta is őrzök.
Az utóbbi olyan népszerű volt akkoriban nálunk, hogy szinte hetente sütöttem, de aztán kiszerettem belőle, mert akárhogy próbálkoztam, a töltelék mindig kifolyt a sütés alatt.
Most azzal próbálkoztam, hogy nem lapos tepsibe tettem a kalácsot, hanem kalácssütő formába.
Az eredmény így sem lett száz százalékos, viszont a sütés alatt kifolyt és karamellizálódott kakaós töltelék újra megszilárdult, mire a kalács langyosra hűlt. Így nem maradt a tepsi aljában a legfinomabb rész, hanem a tésztához tapadt és fogyaszthatóvá vált.
Hozzávalók 35 x 13 cm-es formához
A tésztához
50 dkg liszt
3 dkg élesztő
3-3,5 dl tej
3 evőkanál cukor
1/2 teáskanál só
1 tojás
A kencéhez
20 dkg vaj
15 dkg cukor
1 kávéskanál vaníliakivonat
3 evőkanál kakaópor
A kenéshez
1 tojássárgája
1 kávéskanál tej
Egy dl langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. Tálba mérjük a lisztet, cukrot, sót, tojást, és a maradék langyos tejjel kelt tésztát dagasztunk. Lefedve duplájára kelesztjük.
Közben kikeverjük a kencét.
Lisztezett gyúródeszkán kicsit átgyúrjuk a megkelt tésztát, és három egyenlő méretű gombócot formázunk.
Egyenként 45 x 10-12 cm-es téglalapokat nyújtunk a gombócokból.
A krémet háromfelé osztva, rákenjük a tésztacsíkokra és bejgliszerűen feltekerjük.
A három, feltekert tésztacsíkból fonatot készítünk, és olajjal vékonyan kikent formába helyezzük. Konyharuhával letakarva még 30 percet kelesztjük. A tetejét lekenjük a tojás és tej keverékével, és 200 fokos sütőben sütjük.
Langyosra hűtve szeleteljük.
17 megjegyzés:
Nagyon szép lett, az a szeletke pedig olyan, de olyan guszta! Finom! :)
Akár kifolyt, akár nem, számomra mindenképpen gyönyörű. Én is kakaós kalácsot terveztem hétvégére, aztán meggyes pite lett belőle... :)
De most, hogy említetted, már Én is félek, hogy ki fog folyni belőle a kakaó. :(
Szerintem is gyönyörű!
Annyira szép... S gondolom az íze...
Sóhajtozó smiley :-))
De szép, kívül-belül!
azt hiszem, ezt péntekre megcélzom!!! Az íze a számban van!!!
Gyönyörű lett!
Szerintem ezt nem lehet úgy megsütni, hogy benne maradjon a töltelék. :) Nekem is mindig kifolyik.
Gyönyörű!
Hát ez, nagyon szép lett! Még nem sütöttem ilyen ostorost, de már tényleg ráveszem magam! Nagyon guszta!!
Miért hívják ezt a kalácsot ostorosnak?
Jól látom a tészájába nem tettél vajat?
Hankka, köszönöm!
Gabriella, valószínűleg kifolyik majd a töltelék egy része, de a maradékkal is finom lesz:-)
Édeskonyha, köszönöm!
Viki, igen...az íze:-)
Anazar, köszönöm!
Kinga, nagyon jó ötlet:-)
TücsökBogár, köszönöm. Tényleg nem lehet, csak annyira sajnálom azt a jóóó sűrű tölteléket, ami végül a tepsi aljában végzi:-)
Kriszta, köszönöm!
Krisz, biztosíthatlak, nem bánod meg.
Névtelen, gondolom az ostorhoz hasonló fonatokról kapta a nevét.
Nem felejtettem ki a vajat a tészta hozzávalóiból, az én receptemben semmilyen zsiradék nem szerepel.
Szia. Kérlek mondd meg nekem, hogy van valami különbség a tészta állagát illetően ahhoz képest,a kalácshoz képest amelyben van zsiradék? Mármint puhaságra, ízre gondolok. Válaszodat köszönöm!
Dalma, vajjal teltebb íze van a kelt tésztáknak, de ennél a kalácsnál nem érezhető a különbség, a vajas töltelék miatt.
Ezt a gyönyörűséget elkészítem, remélem sikerülni fog. Mentettem.Köszi!:)
Nagyon finom lett, köszi a receptet. :)
És még szép is :)
http://kepfeltoltes.hu/140322/kalacs_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Hú, tényleg gyönyörű lett a kalácsod, gratulálok!:-)
Megjegyzés küldése