2011. október 25.

Borkrémes szőlőtorta




Bár az idei szüret már szinte mindenhol befejeződött, de talán még akad pár fürt szőlő, amiből ezt a nagyon mutatós és finom tortát el lehet készíteni.


Hozzávalók 24 cm-es tortaformához

A piskótához
4 tojás
9 dkg cukor
11 dkg liszt
2 evőkanál olaj
1 kávéskanál sütőpor

A krémhez
5 tojás sárgája
5 evőkanál cukor
1,5 dl édes fehér bor
2,5 l tejszín
20 dkg muskotályos fehér szőlő

A díszítéshez
2 dl tejszín
4 dkg cukor
1 csomag habfix
20 dkg kék szőlő
mentalevél

A piskótához a hozzávalókat felezzük és két lapot sütünk. Az egész tojásokat a cukorral felverjük. Belekeverjük az olajat, majd a sütőporos lisztet. Egyenként sütőpapírral bélelt formába simítjuk és 200 fokra melegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük.
A borkrémhez a tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a bort és gőz felett folyamatosan kevergetve 6-8 perc alatt besűrítjük, majd lehűtjük.
A fehér szőlőt alaposan megmossuk, a szárát eltávolítjuk. A tejszínből kemény habot verünk, hozzáadjuk a borkrémet és elkeverjük. Végül a szőlőszemeket is a krémbe forgatjuk.
Az egyik tortalapot tortatálra helyezzük, rásimítjuk a krémet, majd befedjük a másik lappal.
A díszítéshez a tejszínt a cukorral és a habfix-el kemény habbá verjük, 3 evőkanálnyit habzsákba töltünk, a maradékkal bevonjuk a torta oldalát és tetejét. Körben habrózsákat nyomunk a tortára.
Kristálycukorba forgatott kék szőlőszemekkel és mentalevéllel díszítjük.

12 megjegyzés:

Nelli írta...

A torta gyönyörű, mint mindig. Biztos nagyon finom is.

Petra írta...

Valami gyönyörűséges! :)

Roza írta...

Csodás!:)

Mesi írta...

Lenyűgöző!!! :)

Ani írta...

Ez kérem nagyon ott van! Csinálhatnál egy sütiskönyvet is.))

Bianka írta...

Gyönyörűűű

Ditta tortái írta...

Nagyon gyönyörű!

tücsi írta...

Egyetértek a többiekkel, nagyon-nagyon gyönyörű:)))))))

1-2punch írta...

This one caught my eye. So pretty a must have for the wedding collection.

Hankka írta...

Nagyon-nagyon szép lett, különösen a cukorba forgatott szőlőszemek tetszenek!

Tálaló írta...

Tényleg rendkívül mutatós.

Amúgy milyen volt az idei szőlőtermés Nálatok?
Én bármilyen szőlőt kóstoltam mind elképesztően zamatos és édes volt.

Citromhab írta...

Köszönöm!

Tálaló, írok Neked:-)