2015. december 13.

Csokis perec





Régen tervezem már, hogy elkészítem a nagy családi kedvenc házi változatát és most végre úgy alakult, hogy időm és elszántságom is volt a projekt teljesítéséhez.
Az Ischler tésztáját használtam azzal az apró különbséggel, hogy a diót mogyoróra cseréltem.
A férjem szerint, aki egyébként a legnagyobb rajongója ennek az édességnek "ez ugyanolyan, mint a bolti, csak jobb" :-)))


Hozzávalók:

A tésztához
35 dkg liszt
10 dkg darált mogyoró (esetleg dió)
25 dkg hideg vaj
12 dkg porcukor
1 tojás
csipet só

A csokoládémázhoz
25-30 dkg étcsokoládé
3 evőkanál olaj

A tésztához a hozzávalókat gyorsan összegyúrjuk, azután félórát hűtőben pihentetjük.
Lisztezett munkafelületen kb. fél cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát. Perecszaggatóval pereceket szaggatunk belőle, amiket aztán sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatunk és 200 fokra melegített sütőben ropogósra sütünk.
Gőz felett megolvasztjuk a csokoládét az olajjal. Belemártogatjuk a pereceket, majd sütőpapírra tesszük őket, és (ha sikerül:-)) megvárjuk, hogy a csokoládébevonat megszilárduljon.

3 megjegyzés:

Elíz írta...

Jajj nagyon köszi ezt a receptet, mindenképpen kipróbálom, mert rég szerettem volna már, ill. sajnos a bolti sem olyan már, mint régen volt. Azt megkérdezhetem, hogy ez az adag kb. hány perecet jelent? :)

Citromhab írta...

Nagyon szívesen:-)
Ha jól emlékszem, 40-50 perec jött ki ebből az adagból.

Elíz írta...

Köszönöm! :) Már csak vennem kell perecszaggatót meg étcsokit és utána neki is állok nyomban! ^^