2015. november 19.

Spenótos lasagne





Hozzávalók 6 személyre

1 csomag készen kapható lasagne tésztalap
1 kg spenót
kevés olaj
1 kisebb gerezd fokhagyma

20 dkg reszelt sajt

A besamelhez
10 dkg vaj
8 dkg liszt
6 dl tej

őrölt fekete bors
őrölt szerecsendió

Lábosban felforrósítjuk az olajat, rádobjuk a kisebb darabokra tépkedett spenótleveleket. Sózzuk, belereszeljük a fokhagymát és 8-10 percig lassú tűzön pároljuk.
A besamelhez a vajat felforrósítjuk, hozzáadjuk a lisztet, kicsit átkeverjük, majd kisebb adagokban elkezdjük felönteni a tejjel. Mindig csak annyi tejet adagolunk egyszerre, amennyit a liszt fel tud szívni, így nem lesz csomós.
Őrölt borssal, szerecsendióval ízesítjük és sózzuk.
Egy megfelelő méretű sütőedényt vékonyan kikenünk vajjal és az aljába fektetünk három lasagne lapot. Erre jön a spenót negyedrésze, majd meglocsoljuk a besamel negyedrészével és kevés reszelt sajtot is szórunk rá.
Ezt a rétegzést még háromszor megismételjük, végül az egészet forró sütőbe toljuk és 20-25 perc alatt megsütjük.




Nincsenek megjegyzések: