Születésnapi torta egy ifjú hölgynek, akinek a rózsaszín a kedvenc színe.
Szeletfotó így most nem készült, a hófehér borítás alatt csokoládés piskóta, trüffelkrém és marcipánlap rejtőzik ugyanúgy, mint a Marcipántortánál.
Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához
A kakaós lapokhoz
6 tojás
135 g cukor
15 g kakaó
3 evőkanál étolaj
135 g liszt
2 kávéskanál sütőpor
A krémhez
400 g étcsokoládé
400 ml tejszín
A marcipánlapokhoz
200 g őrölt mandula
200 g porcukor
50 ml víz
pár csepp mandulaaroma
A bevonáshoz
500 g készen kapható tortabevonó massza
A díszítéshez
1 evőkanál íróka
2 csepp málnapiros ételfesték
cukorgyöngyök
rózsaszín selyemszalag
A krémhez felforrósítjuk a tejszínt, beletördeljük a csokoládét és addig keverjük, amíg a csokoládé teljesen el nem olvad.
Alaposan behűtjük, majd habverővel habosítjuk a hideg krémet.
A piskótához háromfelé osztjuk a hozzávalókat és három lapot sütünk.
Elektromos habverővel felverjük az egész tojásokat, a cukrot és a kakaóport . Hozzáadjuk az olajat, majd óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben elkevertük a sütőport.
Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a masszát, elsimítjuk, és 180 fokra melegített sütőben, laponként 10-15 perc alatt megsütjük.
A marcipánhoz a vízből és a porcukorból szirupot főzünk és az őrölt mandulához adjuk. Néhány csepp színtelen mandulaaromával ízesítjük, és masszát gyúrunk belőle.
Kétfelé vesszük, porcukorral megszórt felületen két lapot nyújtunk és mindkettőből a tortalap méretével megegyező kört vágunk ki.
Tortatálra helyezünk egy piskótalapot, ráterítjük az egyik marcipánlapot és megkenjük a krém harmadrészével. Ezt a műveletet megismételjük, végül befedjük a harmadik lappal. A torta tetejére és oldalára kenjük a maradék krémet.
Porcukorral megszórt munkalapon elnyújtjuk a bevonó masszát és beborítjuk vele a tortát.
Az írókát ételfestékkel színezzük, zacskóba töltjük, és megrajzoljuk a mintát.
Cukorgyöngyökkel és selyemszalaggal díszítjük.
1 megjegyzés:
Csodaszép :) az ünnepi asztal dísze
Megjegyzés küldése