2011. október 30.

Körömpörkölt




A magyar konyha egyik igazán fajsúlyos darabja és egyben remeke.

Hozzávalók

2 sertésköröm
2 mellső sertéscsülök
1 sertésfarok
sertésbőr
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 evőkanál őrölt pirospaprika
1 gerezd fokhagyma

bors
őrölt kömény


A körmöt és a csülköt lehetőleg még a hentesnél daraboltassuk fel.
Alaposan mossuk meg, az esetlegesen rajta maradt sertéket, szőröket égessük le. Ehhez egy gázrózsa vagy ennek hiányában egy égő gyertya is tökéletes.
Ha van kuktánk célszerű abban készíteni, így 1-1,5 óra alatt elkészül és szerintem finomabb is.
Én mindig ebben főzöm, így most ezt írom le.
Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon vagy zsíron aranysárgára pirítjuk. Rádobjuk a húst és felöntjük vízzel, úgy, hogy kb. harmadáig lepje el a húst.
Belereszeljük a fokhagymát, sózzuk és lezárjuk a kuktát.
Ha elkezd sípolni a szelep, lassú tűzön 1-1,5 órán át főzzük.
Ha elkészült, borssal és köménnyel ízesítjük, ha szükséges még sózzuk és sós vízben főtt krumplival tálaljuk.
Kukta hiányában természetesen lábosban vagy bográcsban is készíthetjük, ilyenkor a főzési idő nagyjából a duplája.

19 megjegyzés:

Alexa Christi írta...

Csorog a nyálam, pedig nem olyan régen főztem! :))
Én is kuktában főzöm. Szerintem is nem csak gyorsabb, de finomabb is! Pedig szeretek hosszasan főzicskélni disznóságokat ... de nem a körömpörköltet!
Gyönyörű a kép, nagyon szépen tálaltad! :))

Citromhab írta...

Alexa, :-))
Mivel zsírt egyáltalán nem, csak olajat használok, úgy tapasztaltam, hogy a hosszas sütést az olaj nem szereti, kellemetlen, enyhén avas ízű lesz a végére. Emiatt a köröm- és marhapörköltet mindig kuktában főzöm.

Ditta tortái írta...

Hú nekem is csorog a nyálam,nagyon imádjuk,és már nagyon régen is volt,na szerintem hamarosan beiktatjuk,addig is szemezgetek a tiedével:-)

Anikó írta...

Olyan guszta lett a képeden, én is rendszeresen főzőm úgy ahogy te, kuktában, most is vár egy jó adag a fagyasztóban az elkészítésre, imádjuk azt a jó kis ragacsos szaftját és azt is, hogy nem nagyon lehet elegánsan enni, de ez kit érdekel??? Amikor mennyei a csontokat leszopogatni:-))))

Gesztenye receptjei írta...

Citromhab!
Nagyon jól néz ki.
Ha egészséges, ha nem mi imádjuk. A körömpörköltet én mangalica zsírral készítem:-))

Tálaló írta...

Hú,én még sosem főztem körömpörköltet,és vagy száz éve nem is ettem.
Viszont ezen bejegyzésed után ki nem hagynám:))

Citromhab írta...

Ditta, köszönöm:-)

Anikó, ez tényleg olyan étel, amit nagy élvezettel lehet enni, persze, aki szereti:-)

Gesztenye, szerintem mértékkel fogyasztva egyáltalán nem egészségtelen...Nem lehet mindig zöldségen élni:-))

Citromhab írta...

Tálaló, ha egyébként szeretitek, tényleg ne hagyd ki. Nem mondom, hogy én gyakran főzöm, évente 2-3-szor, de időnként annyira jó esik ilyesmit enni:-))

Nelli írta...

Mi is nagyon szeretjük, régen is volt már.Én cserépedényben szoktam főzni.Valahogy ehhez a jó kis fehér kenyeret szeretjük a legjobban.:-)

egycsipet írta...

Körömpörkölt a kedvenc! Imádom! :)))

Bianka írta...

Csorog a nyálam, mert száz éve nem ettem

Citromhab írta...

Egycsipet, megértem:-))

Bianka, akkor itt az ideje:-)

tücsi írta...

Mindig is imádtuk a körömpörköltet, jó régen nem készítettem, mivel a gyerekek csak a krumplit ették belőle.Nagyon guszta a tányéron az a pörkölt, hát megkívánja az ember:))))))

jókaja írta...

Ta mikor teszed bele a parikát? Nekem az vált be az ilyen hosszan főzött dolgoknál, hogy a felét az elején, a másik felét a végefelé.

Úgy látszik és mazochista vagyok, a körmöt kicsontozom, persze előzetes puhára főzés után.
Kéne is főzni megint, csak ahogy ismerem magam, a vége úgy is körmös pacal lenne :-)

Citromhab írta...

Jókaja, mindig az elején teszem bele a paprika teljes mennyiségét. Kuktában még nem tapasztaltam, hogy gond lenne vele, de lábosban valóban teljesen megbarnul a főzés végére.
Ha kicsontozod a körmöt, hol marad az élvezet evés közben:-))

Juli70 írta...

Nagyon guszta a kép! Ugyanígy készítem én is :-)))

Egy ötlet, én is nemrég tanultam:
A kicsit szőrös körmöt nem égetem, hanem egy erre a célra befogott női borotvával egyszerűen megborotválom :-))) Nincs égett szag, a bőr se barnul meg és nem maradnak égett szőrvégek a bőrben :-)))

Citromhab írta...

Juli, nagyon jó ötlet a borotválás, köszönöm szépen, legközelebb kipróbálom:-)

Névtelen írta...

Édes Istenem de csodásan néz ki.

Citromhab írta...

Köszönöm szépen!