Hozzávalók
2 egész csirkemellfilé
50 dkg gomba
(csiperke, erdei, stb.)
10 dkg füstölt, érlelt sonkaszelet
10 dkg füstölt, érlelt sonkaszelet
2-3 evőkanál
olaj
1
vöröshagyma
1 csokor petrezselyemzöld
só
őrölt bors
2 tojás
1
tojásfehérje
2-3 evőkanál
zsemlemorzsa
50 dkg
mirelit leveles tészta
A kenéshez
1
tojássárgája
1 evőkanál
tej
A
csirkemelleket hosszában kettévágjuk, és jénai edénybe helyezzük. Sózzuk,
kevés vizet öntünk alá, és lefedve sütőben puhára pároljuk.
Az apróra
vágott vöröshagymát aranysárgára pirítjuk az olajon, rátesszük a szintén nagyon
apróra vágott gombát, sózzuk, borsozzuk, és zsírjára sütjük.
A tűzről
levéve belekeverjük a petrezselyemzöldet, a tojásokat, a tojásfehérjét és annyi zsemlemorzsát, hogy
kenhető masszát kapjunk.
Kinyújtjuk a
leveles tésztát és két egyenlő részre vágjuk. Közepükre terítjük a sonkaszeleteket, majd ezt megkenjük a gombás töltelékkel. Mindkettőre két-két fél csirkemellfilét teszünk és beburkoljuk a tésztával.
Sütőpapírral
bélelt tepsibe rakjuk a tekercseket úgy, hogy a hajtás kerüljön alulra. Tetejét megkenjük a tejjel elkevert
tojássárgájával és egy villa segítségével tetszőleges mintázatot alakítunk ki rajta.
Forró sütőbe
toljuk és addig sütjük, amíg szép aranybarna színt nem kap a tészta teteje.
15-20 perc pihentetés után szeleteljük.
15-20 perc pihentetés után szeleteljük.
4 megjegyzés:
Nagyon jó ötlet! Igazi ünnepi főétel!
Hű, ez nagyon szuper recept!
Köszönöm! Igen, ez tényleg nagyon finom és ünnepi étel.
2 - 3 éve elkészítettem,és nagy sikert arattam vele. Most ismét ez kerül az ünnepi asztalra. látványos, különleges és isteni finom, alkalomnak megfelelő étel. Köszönöm az ötletet!
Megjegyzés küldése