2012. december 10.

Csirkemell Wellington módra





Hozzávalók

2 egész csirkemellfilé
50 dkg gomba (csiperke, erdei, stb.)
10 dkg füstölt, érlelt sonkaszelet
2-3 evőkanál olaj
1 vöröshagyma
1 csokor petrezselyemzöld
őrölt bors
2 tojás
1 tojásfehérje
2-3 evőkanál zsemlemorzsa
50 dkg mirelit leveles tészta

A kenéshez
1 tojássárgája
1 evőkanál tej

A csirkemelleket hosszában kettévágjuk, és jénai edénybe helyezzük. Sózzuk, kevés vizet öntünk alá, és lefedve sütőben puhára pároljuk.
Az apróra vágott vöröshagymát aranysárgára pirítjuk az olajon, rátesszük a szintén nagyon apróra vágott gombát, sózzuk, borsozzuk, és zsírjára sütjük.
A tűzről levéve belekeverjük a petrezselyemzöldet, a tojásokat, a tojásfehérjét és annyi zsemlemorzsát, hogy kenhető masszát kapjunk.
Kinyújtjuk a leveles tésztát és két egyenlő részre vágjuk. Közepükre terítjük a sonkaszeleteket, majd ezt megkenjük a gombás töltelékkel. Mindkettőre két-két fél csirkemellfilét teszünk és beburkoljuk a tésztával.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk a tekercseket úgy, hogy a hajtás kerüljön alulra. Tetejét megkenjük a tejjel elkevert tojássárgájával és egy villa segítségével tetszőleges mintázatot alakítunk ki rajta.
Forró sütőbe toljuk és addig sütjük, amíg szép aranybarna színt nem kap a tészta teteje.
15-20 perc pihentetés után szeleteljük.

4 megjegyzés:

Blogkonyha írta...

Nagyon jó ötlet! Igazi ünnepi főétel!

marisz57 írta...

Hű, ez nagyon szuper recept!

Citromhab írta...

Köszönöm! Igen, ez tényleg nagyon finom és ünnepi étel.

Unknown írta...

2 - 3 éve elkészítettem,és nagy sikert arattam vele. Most ismét ez kerül az ünnepi asztalra. látványos, különleges és isteni finom, alkalomnak megfelelő étel. Köszönöm az ötletet!