2013. május 21.

Kéksajtos sertésszűz orzottóval

 



Nagyon szeretjük a hagyományos rizottót, most árpagyöngyöt választottam alapanyagnak, először. Persze, teljesen más ízben és állagban is, mint a rizsből készült, de így is finom, érdemes kipróbálni.


Hozzávalók 4 személyre

2 sertés szűzpecsenye
100 g kéksajt
100 ml húsleves alaplé

A rizottóhoz
200 g árpagyöngy
1 evőkanál olaj
50 ml száraz fehérbor
700 ml húsleves vagy húsleves alaplé
1 csokor petrezselyemzöld

A húst hosszában bevágjuk, szétnyitjuk és finoman kiklopfoljuk. Megtöltjük a sajttal, majd feltekerjük.
Meghintjük sóval, tepsibe helyezzük, és felöntjük az alaplével. Fóliával lefedjük és forró sütőben 30-40 perc alatt megsütjük. Sütés után 20-25 percet pihentetjük, majd felszeleteljük.
Az árpagyöngyöt a forró olajon megfuttatjuk, felöntjük a borral és kevés alaplével. Időnként átkeverve megvárjuk, amíg az árpagyöngy magába szívja a folyadékot. Ekkor újabb kis adag alaplét adunk hozzá. Ezt a műveletet addig folytatjuk, amíg teljesen el nem fogy a felöntőlé.
Levesszük a tűzről, belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet és a felszeletelt hússal azonnal tálaljuk.

A recept a Kifőztük magazin májusi számában is megjelent.

2013. május 12.

Mézeskalács alkalomra

 






Nagy méretű mézeskalács szív, a szöveg elárulja az alkalmat, amelyre készült.

2013. május 8.

Barackos túrókocka

 



Egyszerű és finom gyümölcsös-túrós sütemény.


Hozzávalók 24 x 36 cm-es tepsihez

A tésztához
250 g liszt
60 g porcukor
130 g vaj
1 tojás
csipet só
½ csomag sütőpor

A töltelékhez
2 nagy őszibarackbefőtt konzerv
2 evőkanál búzadara
500 g túró
80 g étkezési keményítő
200 g cukor
500 g tejföl
2 tojás
1 kávéskanál vaníliakivonat

A díszítéshez
porcukor
mentalevél


A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kinyújtjuk és vajjal vékonyan kikent tepsi aljába simítjuk. A töltelék hozzávalóit elkeverjük. Ha darabosabb állagú a túró, botmixerrel pépesre dolgozzuk.
Az őszibarackbefőttet szeleteljük, majd kisebb kockára vágjuk.
Egy evőkanál búzadarát egyenletesen a tésztára szórunk, és ráterítjük az őszibarackot.
Meghintjük a maradék búzadarával, majd ráöntjük a túrós tölteléket.
180 fokra melegített sütőbe toljuk a süteményt és 50-60 percig sütjük.
Langyosra hűtve szeleteljük. Mentalevéllel díszítve és porcukorral meghintve tálaljuk.

A recept a Kifőztük magazin májusi számában is megjelent.

2013. május 5.

Anyák napi torta

 





Anyák napján ezzel a tortával köszöntök minden Édesanyát és Nagymamát, jó egészséget és hosszú életet kívánva nekik!

2013. április 27.

Vadas gomba galuskával

 


Az egyik kedvencünk a vadas gomba, Szamóca receptje alapján.
Első alkalommal zsemlegombóccal, azután krumplifánkkal készült, most pedig galuskát választottam, mindhárom körettel nagyon finom.

Hozzávalók 4 személyre

A vadas alaphoz
1 nagyobb sárgarépa
1 nagyobb petrezselyemgyökér

babérlevél
1 darabka citromhéj
2-3 evőkanál tejföl
1 teáskanál mustár

750 g apróbb méretű csiperkegomba
1 vöröshagyma
3-4 evőkanál olaj
bors

kávéskanálnyi liszt

A galuskához
500 g finomliszt
1 csapott evőkanál só
2 tojás
350-400 ml víz
2-3 evőkanál olaj

Megtisztítjuk a zöldségeket, karikára vágjuk, és annyi vízben, amennyi ellepi, odatesszük főni.
Sózzuk, 1-2 babérlevelet adunk hozzá, és puhára pároljuk. Az időközben elpárolgó vizet pótoljuk.
Ha kész, a babérlevelet és a citromhéjat eltávolítjuk.
A gombát megmossuk, negyedeljük vagy felszeleteljük.
A kockára vágott vöröshagymát az olajon megfonnyasztjuk, és rátesszük a gombát. Sózzuk, borsozzuk és zsírjára sütjük.
A puhára főtt zöldségeket a főzővízzel együtt botmixerrel pépesítjük, belekeverjük a tejfölt és a mustárt.
A gombára szórjuk a lisztet, kb. 1 percig kevergetve pirítjuk, majd beleöntjük a vadas alapot és az egészet összeforraljuk.
Ha szükséges, még sózzuk és borssal ízesítjük.

A galuskához tálba mérjük a lisztet és a sót. Beleütjük a tojásokat, és annyi vízzel, hogy lágyabb állagú, jól szaggatható tésztát kapjunk, elkeverjük.
Több adagban, forrásban lévő vízbe szaggatjuk a tésztát. Ha feljön a víz felszínére, szűrőkanállal tálba szedjük.
Ráöntjük az olajat, és elkeverjük, hogy ne tapadjon össze a galuska.
A gombát a galuskával, tejföllel és petrezselyemzölddel tálaljuk.




2013. április 22.

Hanburgerzsemle

 





Hozzávalók 8 darabhoz


Hozzávalók
600 g liszt
30 g cukor
15 g só
1 tojás
30 g vaj
380-400 ml tej
30 g élesztő

A tetejére
1 tojás
szezámmag

150 ml langyos tejben pici cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A többi hozzávalót (kelesztő)tálba mérjük, hozzáöntjük a megkelt élesztőt és a maradék tejjel kelt tésztát dagasztunk
Lefedve langyos helyen legalább duplájára kelesztjük. Finoman átdagasztjuk a tésztát, majd újra kelesztjük.
Ha másodszor is megkelt, enyhén lisztezett felületen nyolc egyenlő részre osztjuk a tésztát és zsömléket formázunk belőle.
Sütőpapírral bélelt tepsibe vagy sütőlapra rakjuk őket egymástól nagyobb távolságra, és letakarva még 30-40 percig kelesztjük.
Tetejüket lekenjük a felvert tojással és megszórjuk szezámmaggal.
200 fokra melegített sütőben addig sütjük, amíg a teteje aranyszínűre nem pirul.
Villanysütő esetén 200 fokon 15 perc a sütési idő, alsó-felső sütéssel, légkeverés nélkül. A rács, amire a tepsit helyezzük, a sütő alsó harmadában legyen.

2013. április 19.

Kétperces brownie

 


Ha édességre vágyunk, de nem szeretnénk a sütéssel bajlódni, vagy csak egyszemélyes adagban gondolkodunk, akkor jöhet számításba ez a villámgyorsan elkészülő sütemény.


Hozzávalók

40 g étcsokoládé
2 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál cukor
1 kisebb tojás
1 csapott evőkanál liszt


Porcelán formába vagy bögrébe tördeljük a csokoládét és az olajjal 700 watton 40 másodpercig melegítjük mikrohullámú sütőben.
Kanállal elkeverjük, hozzáadjuk a cukrot, majd beleütjük a tojást és gyors mozdulatokkal kikeverjük.
Beleszórjuk a lisztet, csomómentesre dolgozzuk.
300 watton 2 percig mikrózzuk. Vigyázzunk, mert a melegítési idő végére a csésze is átforrósodik!
Ha nem szeretnénk, hogy teljesen megszilárduljon a tészta, 10-15 másodperccel csökkentsük az időt.
Még melegen, egy gombóc fagylalttal (itt dió) gazdagítva fogyasztjuk.

Az ötletet itt találtam, de a saját csokis szuflé receptemet használtam, nekünk ez jobban ízlett.