2012. június 15.

Ünnepi torta






Szintén ballagásra készült ünnepi torta piros-fehér színben.

Hozzávalók 18 cm-es tortaformához

A piskótalaphoz
4 tojás
10 dkg cukor
2 evőkanál olaj
2 kávéskanál piros gél ételfesték
10 dkg liszt
1/2 kávéskanál sütőpor

A krémhez
3 dl tej
3 evőkanál liszt
10 dkg vaj
10 dkg cukor
1 kávéskanál vaníliakivonat

A fondanthoz
15 g zselatin
5 evőkanál víz
1,5 evőkanál méz
1,5 evőkanál vaj
35-40 dkg porcukor

A díszítéshez
piros szalag
piros ehető csillámpor
2-3 dkg fehér csokoládé

180 fokra melegítjük a sütőt. Fehéredésig verjük az egész tojásokat a cukorral. Hozzáadjuk az olajat meg az ételfestéket, és habverővel elkeverjük. Beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet, és sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a masszát. A felforrósított sütőbe tesszük, és 15-20 perc alatt megsütjük a piskótát. Teljesen kihűtjük, majd két lapra vágjuk.
A krémhez csomómentesre keverjük a lisztet a tejben, sűrűre főzzük, majd kihűtjük. Kikeverjük a vajat a cukorral és a vaníliával, a főzött krémhez adjuk, majd habverővel csomómentesre keverjük.
Megtöltjük a krém kétharmadával a piskótalapokat, a maradék krémet a torta oldalára és tetejére kenjük.
A fondanthoz vízgőz fölött megolvasztjuk a zselatint a vízzel, a vajjal és a mézzel. Hozzáadunk annyi porcukrot, hogy gyúrható állagú masszát kapjunk. Felhasználás előtt átszitáljuk a porcukrot, és fokozatosan adagolva először kanállal keverjük a zselatinos részhez, majd ha már nem ragad, kézzel gyúrjuk tovább. A fondant egyharmad részéből rózsákat és leveleket készítünk, a maradékból porcukorral hintett munkafelületen kerek lapot nyújtunk, a tortára terítjük és finoman rányomkodjuk. Megolvasztjuk a fehér csokoládét, belemártjuk a rózsák talpát, és a tortára helyezzük. A megszilárdult csokoládé rögzíti a cukorvirágokat. Körbekötjük piros szalaggal a tortát, végül megszórjuk csillámporral a rózsákat.

7 megjegyzés:

Emi írta...

Elvarázsolóan gyönyörű! Imádom!

Marcsi írta...

Nagyon gyönyörűséges!!! Gratulálok!

gionetta írta...

Meseszép!!!! :-))

Csilla írta...

Gyönyörű!! :)

Flapret írta...

Nagyon szép lett a torta, gratulálok, a fondant-od meseszép - most, hogy szert tettem végre megfelelő tortaformákra, ki is próbálom a receptet.
Azt azonban hadd jegyezzem meg, hogy a fenti tésztarecept nem nevezhető red velvetnek, inkább színezett piskótának. Hagyományosan a Red Velvet (vörösbársony) torta a kakaóval ízesített, íróval nedvesen tartott tésztájú süteményt jelöli. A régi technikával előállított kakaópor kölcsönhatásba lépett a savas közeggel (író), ez adta a tésztának a vörös színt. A ma kapható kakaóporok szerkezete stabilabb, így nem jön létre ez a kölcsönhatás, a hagyomány kedvéért ezért színezik a red veltet tortát piros ételfestékkel (vagy pürésített céklával - ez is biztosíthatja a tészta nedvességtartalmát). Sütőpor helyett (vagy akár mellett) is a savas közeg miatt használnak szódabikarbónát - cseppents egy kiskanálnyi szódabikarbónára egy kevés ecetet: felhabzik gyönyörűen, ez a folyamat játszódik le a torta sütése közben is, így lesz a tészta nedves, mégis könnyű.
A klasszikus red velvet receptekben leginkább krémsajtos-vajas, vagy vajas-tejes krém szerepel, nem liszttel főzött, de ez már inkább csak javaslat, nem keresek a tortakrémen is csomót :)
Az angolszász/amerikai konyha írós süteményei nagyon finomak, a kedvencem receptje itt:
http://flapret.blogspot.hu/2012/04/citromos-fehercsokis-kuglof.html

Blogkonyha írta...

Csodálatos költemény! Sokat hallottam erről a tortáról, de még nem kóstoltam. Milyen íze volt? Mármint a piros piskótának?

Citromhab írta...

Köszönöm szépen mindenkinek!
Hantacica, neked külön is az információt, ma is tanultam valamit:-)
Krisz, nem tudom az ételfestéknek volt-e köze hozzá, de nagyon könnyű, szivacsos állagú lett a tészta. Az íze egyébként ugyanolyan, mint a normál piskótának vaníliakrémmel, a színezék nem érezhető egyáltalán:-)