2012. március 27.

Csokoládétorta borzselével






A csokoládé és a vörösbor nagyon jó párost alkot, ennél a tortánál a bor zselé formában jelenik meg.


Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához

Az étcsokoládés réteghez
15 dkg étcsokoládé
1,5 dl tejszín

A tejcsokoládés réteghez
15 dkg tejcsokoládé
1,5 dl tejszín

A fehér csokoládés réteghez
15 dkg fehér csokoládé
1,5 dl tejszín

A borzseléhez
2,5 dl száraz vörösbor
1 csomag tortazselé por
2 evőkanál cukor
1 kávéskanál vaníliakivonat
egy csipet fahéj

A díszítéshez
1 dl tejszínhab
3-4 dkg ét-, tej-, vagy fehér csokoládé

Tortatálra helyezzük a tortagyűrűt - a forma alja most nem kell. 
Az első réteghez vízgőz felett megolvasztjuk az étcsokoládét. Kemény habbá verjük a tejszínt, hozzáöntjük az olvasztott csokoládét és habverővel elkeverjük. A tortaforma aljába simítjuk a krémet. Ugyanígy készítjük a tejcsokoládés és a fehér csokoládés krémet is. Miután mindhárom réteg elkészült, két-három órán át hűtjük.
A borzseléhez a tortazselé por csomagolásán lévő előírás szerint elkészítjük a zselét, és bevonjuk vele a tortát. A tasakon olvasható utasítással ellentétben víz vagy gyümölcslé helyett ezúttal bort használunk, amit cukorral, fahéjjal és vaníliával ízesítünk.
A díszítéshez kemény habbá verjük a tejszínt, habzsákba töltjük, és körben habrózsákat nyomunk a torta tetejére.
Saját készítésű csokoládédíszekkel dekoráljuk, a díszek készítésének leírása ITT található.

9 megjegyzés:

Illéskrisz Konyhája írta...

Cso-dá-la-tos!!!!!!! :o)

Éva írta...

Meseszép !!!

Vikvi írta...

Gyönyörű lett! És Ínycsiklandozóan hangzik!

Kata írta...

Ez a torta nálam is várólistán van, csak a csokidíszek hiányoznak majd róla, mert a kétbalkezes Kata nem tud ilyeneket csinálni:(

kata írta...

Gyönyörű ez a torta!!
A krémeket csak simán egymásra rétegezzük? Nem kell hűteni őket rétegenként? Nem folynak egybe?

Citromhab írta...

Krisz, Éva, Vikvi, köszönöm!

Kata, csokidíszek nélkül is éppen olyan finom:-)

Kata, nem kell hűteni rétegenként, elég masszív a hab, nem folyik egybe.

KATA írta...

Kedves Citromhab!
szeretnélek meghívni egy játékra..kérlek nézz be hozzám:)
Kata

hankka írta...

Annyira gyönyörű! És fenomenálisak a csokidíszeid! :)

Citromhab írta...

Kata, köszönöm a meghívást!

Hankka, köszönöm!