2011. július 30.

"...England, England, across the Atlantic Sea..."

Múlt héten kivettem az éves szabadságomat és leléptem kicsit nyaralni, de most újra itt vagyok.
Teljesen rendhagyó módon úgy alakult, hogy az idén nem egyszerre és együtt utazott a család, hanem külön-külön, mindenki máshová. Én anyukámmal tartottam - aki, mellesleg egy világutazó - egy kisebb Angliai körútra.
Hoztam "pár" képet az útról, de hogy ne csak képgaléria legyen, pár, szerintem hasznos információt is szeretnék megosztani a közel vagy távolabbi jövőben odautazni szándékozókkal, hátha jól jön valakinek.

Először is, normális ember repülővel utazik Angliába, én most nem így tettem. Nem vagyok a levegő szerelmese, konkrétan utálok repülni, de a fő ok most nem ez volt.  Mindenképpen kíváncsi voltam a kompozásra, illetve az általunk Csalagútnak hívott Channel Tunnel-re.
Az út Londonig 1700 km és 23 óra, a németországi tranzitszállással simán ki lehetett bírni.
Fel voltam készülve a tömegre, ami elsősorban Londonra, mint 10 milliós világvárosra jellemző, de ennyi emberre mégsem számítottam. Az utcák zsúfolásig telve turistákkal és persze helyiekkel is, ami hatványozottan jelentkezett egy-egy múzeumnál vagy kiemelt látnivaló esetében és nemcsak Londonban, de vidéken ( Salisbury, Southampton ) is.
Ettől függetlenül Anglia gyönyörű, komoly történelmi múlttal rendelkező ország, többszáz éves épületekkel, csodás parkokkal és egyéb látnivalókkal.
Az emberek kedvesek, udvariasak és segítőkészek, legalábbis akikkel én találkoztam. Nyilván vannak ellenkező példák is, de nekem ezen a téren nem volt semmilyen rossz tapasztalatom.
Na, és az időjárás. Teljesen beállítottam magam egy esős, borult, hideg időre, ezzel szemben az ott töltött idő nagy részében ragyogó napsütés fogadott, igen kellemes 23-25 fokkal és egy csepp eső nem sok, de annyi sem esett. Mindenképp szerencsének nevezném ezt, mert egyébként nem ez a jellemző.
Az árakról röviden annyit, hogy nem kifejezetten magyar pénztárcákhoz szabott és akkor még finoman fogalmaztam. A belépők árait az aktuális kép alá írom, ha nem akarunk csak az utcán sétálgatni, bár annak is van romantikája, 80-100 fontot pluszban mindenképp vigyünk magunkkal.
Akkor most jöjjenek a képek.


Átkelés a Channel-en. 
Hatalmas kompok szállítják a járműveket, próbáltam megszámolni egy éppen behajózó kompról legördülő autók számát, 320-nál abbahagytam és még nem voltak benne a buszok és a kamionok. Ha felszámítjuk az átkelés költségét - 60-70 font járműtől és az utasok számától függően -, összességében szinte drágábbra jön ki, mint a repülőjegy. A kompok túlzsúfoltak, nem ritka, hogy nem kerülünk fel az előre lefoglalt járatra, ez minimum 1 óra plusz várakozás.



A doveri fehér sziklák.



A jellegzetes londoni piros, emeletes buszok. Vannak újabb gyártmányok is, nekem szerencsém volt, pont egy régebbi típussal utaztam, a sofőr pedig, minő meglepetés, magyar volt:-)
Egy utazásra jogosító jegy 2,20 font, jegyet csak a buszmegállóban elhelyezett automatákból vásárolhatunk.
A METRO-t is kipróbáltam, elvégre a világ első földalatti vasútja. Érdemes ezzel közlekedni Londonban, szinte a város összes pontja elérhető így és lényegesen gyorsabb, mint autóval szerencsétlenkedni egy idegen, ráadásul fordított közlekedésű nagyvárosban.



A nyilvános telefonfülkék és postaládák a mai napig használatosak.



A kihagyhatatlan körök. 
Westminster Abbey, az angol uralkodók koronázási és temetkezési helye, de itt találhatóak az angol irodalom és politikai élet legjelesebb képviselőinek sírjai is.
Belépő 16 font, amihez magyar nyelvű ! audioguide is jár.



A St. Paul Cathedral. A hatalmas kupolában lévő körfolyosója, a suttogó galéria. Ha rászánjuk magunkat, hogy pár száz lépcsőfokot megmászva felmenjünk és persze nincs tériszonyunk, érdekes jelenségnek lehetünk tanúi. A galéria egyik oldalán elsuttogott szavak a szemben lévő oldalon tisztán hallhatóak.
Belépő 13,50 font.



A Parlament a Big Ben-nel. A nevet a toronyban lévő harang viseli, nem pedig maga a torony vagy az óra.



British Museum, előtérben egy megfáradt látogatóval:-)



A múzeum hatalmas belső tere, középen a kör alakban kialakított olvasóterem.
A kevés kivételek egyike, ami ingyen látogatható. 92 kiállítási terme egy nap alatt bejárhatatlan.



A híres, hírhedt Tower. Régebben börtön, ma itt őrzik a koronázási ékszereket. Sajnos, mint itt a múzeumok többsége, csak 5-ig látogatható, amit lekéstünk, így csak magát az épületet tudtam megnézni:-(
A belépő egyébként 19,80 font ( lett volna ).



London egyik szimbóluma a Tower mellett található Tower Bridge.



Ahol a Tower Bridge szétnyílik.
Alighogy ezt a képet elkattintottam, őrült szirénázás kezdődött és a rendőrök kiabálva terelték le a népet a híd pilléreihez. Egész komolyan megijedtem, minden megfordult a fejemben, csak a legnyilvánvalóbb, de egyébként nem túl gyakori eshetőségre nem gondoltam, azaz, hogy nyílik a híd.



Hihetetlen gyorsan megy ez a művelet, később a képek dátumozása alapján visszaellenőriztem. 1 perc alatt nyitották fel a hidat, áthaladt a hajó, majd újabb 1 perc alatt visszazárták. Lényegében 5 perc alatt lezajlott az egész és ment tovább a forgalom, mintha mi sem történt volna.



A mindenkori miniszterelnök lakhelye, bár megjegyzendő, hogy Tony Blair népes családjával a Downing Street 11. szám alatt lakott, mivel az tágasabb. A kis utca régebben látogatható volt, ma már lezárták, így csak az utca végéről lehet betekinteni.



Buckingham Palota.
Ősztől tavaszig kétnaponta, tavasztól őszig naponta 11-kor látható az őrségváltás, a hétvégi ceremónia látványosabb. Hatalmas tömeg van ilyenkor jelen, a palota szinte megközelíthetetlen. Szinte a csodával határos, hogy ilyen jó pozíciót sikerült elfoglalnom.



A Buckingham Palota melletti St.James Park. Rengeteg kisebb-nagyobb, de egyformán csodás park található Londonban.



London Eye. 
Egy teljes kört 30 perc alatt tesz meg, valószínűleg csodálatos lehet a panoráma, de én kihagytam.
Belépő 18,60 font.



Egy érdekesség. A Trafalgar téren fotóztam ezt a nem mindennapi "képet", ami élő növényekből lett kialakítva.



Nagyon készülnek a 2012-es olimpiára, a Wembley felújítás alatt áll és a Trafalgar téren visszaszámláló óra mutatja a még hátralévő időt. Amikor ott jártam 370 nap 3 óra 31 perc és 44 másodperc volt hátra.



Hampton Court, VIII. Henrik és Boleyn Anna palotája.
A parkja fantasztikus, még egy kisebb sövénylabirintus is található benne.
Belépő 13,10 font.





VIII. Henrik konyhája.



Ahová a király is gyalog jár...



Vidéki Anglia.
Canterbury székesegyház.
Belépő 7,50 font.



Bath Cathedral.
Az angol katedrálisok gyönyörűek belül, de csak nagyon kevésben engedélyezett fotók készítése. Ez egy ritka kivétel volt.





Bath nem elsősorban a katedrálisáról nevezetes, hanem, hogy itt található Nagy-Britannia egyetlen melegvizű forrása. Erre már a rómaiak rájöttek és ma is működő fürdőt építettek fölé.
Belépő 9,30 font.



Stonhenge.
Építésének körülményei és a kövek funkciója máig ismeretlen. Állítólag gyógyító ereje is van a köveknek, anyukám például állítja, hogy azóta nem fáj a válla :-))
Belépő 7,50 font.





Nelson admirális hajója, a Victory Portsmouth-ban.
Több, mint 400 évet töltött a tenger alján, mielőtt sikerült kiemelni. A jobb alsó képen az a hordó látható, amelyben Nelson holttestét a csata után hazaszállították. A hordót brandy-vel töltötték meg, hogy konzerválja a testet.
Belépő 10,50 font.




Salisbury Cathedral.
Ken Follett A katedrális című könyvéből ismerős lehet.
Kár, hogy a fotó nem tudja teljesen visszaadni ennek a lenyűgöző méretű, de ugyanakkor légiesnek tűnő épületnek lélegzetelállító szépségét és monumentalitását. 






Ha Angliában járunk, semmiképp nem hagyhatjuk ki legalább egy pub meglátogatását. Belépve kicsit visszautazhatunk az időben. Na, és a sörök...isteniek, persze, aki szereti.



Salisbury egyik többszáz éves pubja, a Haunch Venison, vagyis Őzcomb.



Greenwich.
A 0. hosszúsági fok, ahol kelet és nyugat találkozik.
Belépő 7 font.



A világóra és az angol mértékegységek etalonjai. A Föld 39 időzónájának alapja a greenwich-i idő, azaz GMT. Ettől keletre haladva időzónánként egész órákkal nő, nyugatra pedig egész órákkal csökken az idő.



Hazafelé a Csalagúton.
Valaki elsütötte az ott már szakállasnak tűnő viccet, hogy ha nagyon figyelünk, halakat is láthatunk.
Volt, aki elhitte...


Ahogy nézem, jó hosszú bejegyzés született, őszintén gratulálok annak, aki elolvasta vagy legalább a képeket végignézte:-))

26 megjegyzés:

szepyke írta...

Jaj, de jóóóóó volt. Megint ott voltam. Imádom Londont! És képzeld, nekem is végig szikrázó napsütésben volt részem, pedig októberben voltam, több, mint két hétre... Imádtam!:)

Csilla írta...

A képek nézegetése közben, nekem is az volt az érzésem, hogy szinte ott vagyok.:)
Nagyon jó kis képes beszámoló volt! Köszi! :)

Zsuzsanna írta...

Nekem lehetett volna hosszabb is, jó volt!

Andicsek írta...

jelente én eloolvastam minden sort és az összes képet átböngésztem! már kétszer!!!

Moha írta...

Én is elolvastam, végigálmodoztam, és köszönöm, hogy ilyen alapos és részletes beszámolót írtál! Nagyon jó volt, kicsit én is ott lehettem így!

Marcsi írta...

Hűűűű nagyon jól éreztem magamat angol földön!!!!

Brigitta írta...

Nagyon jó kis beszámoló,minden ami számít benne van,köszi!

Petra írta...

Csodálatos fotók! Annyira szemléletesen írtad le, hogy szinte ott voltam. :)

Vea írta...

Még soha nem voltam Londonban, de ahogy a képeket elnéztem nagyon szeretnék. Szóval neked jár a gratuláció, én meg köszönöm, igazán nagyon élveztem.

Citromhab írta...

Nagyon örülök, de tényleg, hogy ennyire tetszett az útleírás:-)
Az itt lévő képek csak töredéke annak, amennyit valójában készítettem, de nem akartam még ennél is hosszabb bejegyzést készíteni. A minőségük nem tökéletes, mert erősen vissza kellett venni a felbontást, hogy ennyi gond nélkül feltölthető legyen.
És igen, Anglia tényleg csodálatos, ha valaki rászánja magát, biztosan első látásra beleszeret, ahogyan én is:-))

María írta...

Nagyon jó volt ez az élménybeszámoló!! 2000-ben voltunk Londonban, akkor is nagyon tetszett. Újabban, ha megyünk a gyerekeknél vagyunk és unokázunk.

Tálaló írta...

Én is végigolvastam:))
S elismerésem ehhez a kimerítő és szemléletes útleíráshoz.Nagyon tetszett.
S annak is szívből örülök,hogy az utazás miatt tűntél el.Már arra is gondoltam,hogy a múltkori konyhaösszeomlás után be sem teszed oda egy darabig a lábad...Örömmel látom,hogy nem így van:)))
Ezenkívül szeretnék átadni egy stafétát.Remélem Te is örömöd leled majd benne.http://alegjobbotthon.blogspot.com/2011/08/gyerekkori-izek.html

Citromhab írta...

Mária, köszönöm:-)
Ezek szerint a gyerekek Londonban élnek? Jó Nektek, így gyakrabban mehettek:-))

Tálaló, örülök, hogy Neked is tetszett.
Ami a konyhai baleseteket illeti, ilyesmi engem nem tántorít el egykönnyen:-))
A stafétát ezennel átveszem és igyekszem mielőbb továbbadni:-)

Anikó írta...

Nagyon jó volt végigolvasni, végignézni, ha még valahol élhetnék az Anglia lenne, azon belül bárhol, egyszerűen imádom hogy megőrzik és vigyáznak rá, a több száz éves múltjuk minden ma is meglévő emlékét, bármi légyen is az.
Igaz őket nem dúlta fel és szét sem a tatár, sem a török, sem a Habsburgok, mondhatnánk így könnyű. Na meg a mentalitásuk is irigylésre méltó:-)))))

Szabina írta...

Most kicsit nosztalgiáztam. 3 éve én is voltam Londonban, Greenwichben és feledhetetlen. Bármikor visszamennék, mert annyira befogadó az egész város.

Gizi írta...

Csodálatos képek, remek beszámoló, köszönöm, hogy én is részese lehettem egy kicsit a nyaralásodnak.:)

Citromhab írta...

Anikó, tényleg csodás ország és az emberek mentalitása nekem is nagyon tetszett, kedvesek, udvariasak, segítőkészek.
Bár, az én szívem csücske Németország, Anglia lenne a második, ahol szívesen élnék:-)

Szabina, azt hiszem én sem utoljára jártam ott:-))

Gizi, én vagyok megtisztelve, hogy elolvastad:-))

Perczel Zoltán írta...

Nekem is nagyon tetszettek a képek és a hozzájuk fűzött magyarázatok. Az árak feltüntetése is rendkívül hasznos! Csak gratulálni tudok! Lehet, hogy útikönyvírással is kéne foglalkoznia? Perczel Zoltán

Névtelen írta...

Szerintem a Keresztmamámék is ezen a kiránduláson voltak (Aranka),amit mesélt most láttam....
Klassz!!!

Citromhab írta...

Kedves Tanár úr! Könyvírással kapcsolatos ambícióim ( egyenlőre ) nincsenek, de nagyon örülök, hogy tetszett a beszámolóm:-)))

Névtelen, köszönöm.
Lehetséges, hogy a Keresztmamával utaztam, volt Aranka nevű utastársam:-))

komagab írta...

Szia Erzsike!

Gratulálok a beszámolódhoz és a gyönyörű fotókhoz,köszönöm hogy
újból átélhettem a közös utazásunkat.

Gabi

Citromhab írta...

Szia Gabi!

Nagyon örülök, hogy tetszett:-))

Kriszta írta...

Nagyon szép képek!Igazán izgalmas kiruccanás volt!:)

Citromhab írta...

Kriszta, igen:-)

Névtelen írta...

Szia Gabriella !

Meg sem kérdeztél, hogy kirakhatod a fényképet amit rólam / rólunk / készítettél

Hát ez marha jó !!!!!!!!!!!!!!!!!!

Citromhab írta...

Kedves Névtelen!

Először is nem vagyok Gabriella, de ez lényegtelen.
Fogalmam sincs ki vagy, de ha megírod melyik az a "kompromittáló " kép, amin Te is szerepelsz, leveszem, ezen ne múljon.