2011. április 20.

Tormás sajttekercs




Húsvétkor vannak kötelező körök az ételek frontján, a sonka és a tojás mellett ilyen pl. a sajttekercs.
Most egy sajtszeletekből készült változatot mutatok, amit nagyon egyszerű elkészíteni.

Hozzávalók

9 szelet trappista, edami vagy lapkasajt

A töltelékhez
3 dkg vaj
3 evőkanál liszt
3 dl tej
2 tömlős sajt
1 evőkanál torma
petrezselyemzöld

Felforrósítjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, amit lassú tűzön világos színűre pirítunk. Felöntjük  tejjel és besűrítjük, majd teljesen kihűtjük a masszát.
Hozzáadjuk a sajtot, a tormát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a sót, és elkeverjük a tölteléket.
Sütőpapírral bélelünk egy tepsit, és a sajtszeleteket ráhelyezzük úgy, hogy egy nagyobb négyzetet formázzanak, és a széleik  0,5-1 cm szélesen fedjék egymást.


Pár percre forró sütőbe toljuk a sajtszeleteket, hogy összeolvadjanak a szélek. A sütőből kivéve azonnal rásimítjuk a sajtra a tölteléket, és bejgliszerűen feltekerjük. 3-4 órán át hűtjük, majd szeleteljük.

16 megjegyzés:

Kriszta írta...

Imádom!

Illéskrisz Konyhája írta...

De guszta! Szép a fotó is!

Tálaló írta...

Én még sosem próbáltam,s nem is ettem.Ha trappistából szeretném elkészíteni akkor jóval nehezebb?Fel tudják nekem vékonyra szeletelni a sajtboltban,az nem gond.
Tetszik nagyon,ha nem is húsvétra,de elkészíteném.Köszi

Névtelen írta...

Feta helyett szerinted mit lehetne használni?
Tálaló: a hagyományos sajttekercsbe a sajtot olvasztani szokták, nem vékonyra szeletelni.
Anna

Névtelen írta...

Zseniális!

Nelli írta...

Nagyon ötletes!Mennyivel egyszerűbb, mint a másik fajta sajttekercs.

Citromhab írta...

Kriszta, nekem is bejön:-)

Illéskrisz, köszönöm:-)

Tálaló, Anna már részben válaszolt is helyettem. Trappistából egy nagyobb tömböt kell forró vízben meglágyítani és aztán így elnyújtani, ez sokkal körülményesebb.
Szerintem ízleni fog, ha kipróbálod:-)

Anna, ha nem kedveled a feta ízét, tehetsz bele túrót, tormás tojáskrémet vagy sonkát is, ízlésed szerint variálva:-)

Névtelen, köszönöm:-)

Nelli, lényegesen egyszerűbb:-)

DebiGabi írta...

Szia Citromhab,
Nézz majd be hozzám légyszíke:)))

Zsiri írta...

Hú, milyen jó ötlet. Eddig ennek nem mertem nekiállni, de most biztosan kipróbálom!

Citromhab írta...

Gabi, köszönöm:-)))

Zsiri, a másik változat nekem se jött még össze igazán, ezért inkább maradtam ennél:-)

Bianka írta...

Nagyon teszik, hogy ilyen fehér

Citromhab írta...

Bianka, a valóságban egy picit sárgább, de a fotó nem mindig tudja hűen visszaadni a színeket:-)

Ditta írta...

Nagyon tudnám szeretni:-)

Citromhab írta...

Ditta, mi is szeretjük, a húsvéti asztalon újra ott lesz:-)

Vicuska írta...

Tetszetős!!!

Citromhab írta...

Vicuska, köszönöm!...és finom is :-)