2011. március 27.

Lúdláb







Idejét se tudom már, mikor készítettem utoljára ezt a sütit és azt se tudom, most hogy jutott eszembe, mindenesetre jó ötlet volt, mert mindenkinek nagyon ízlett.

Hozzávalók 26 cm-es tortaformához

A kakaós piskótához
3 tojás
7 dkg cukor
10 g kakaópor
2 evőkanál olaj
7 dkg finomliszt
1 kávéskanál sütőpor

A krémhez
2,5 dl tejszín
20 dkg cukor
20 dkg vaj
15 dkg étcsokoládé
1 evőkanál kakaópor

meggybefőtt

A tetejére
15 dkg étcsokoládé vagy tortabevonó
1 1/2 evőkanál étolaj


A krémmel kezdünk. A tejszínt, a cukrot, a vajat, a kakaóport és az étcsokoládét egy lábosban kevergetve felforrósítjuk, amíg minden alkotórész teljesen el nem olvad.
Jól behűtjük.
A piskótalaphoz az egész tojásokat, a cukrot és a kakaót habverővel felverjük, hozzáadjuk az olajat, majd óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben a sütőport előzőleg elkevertük.
Sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a masszát és 180 fokra melegített sütőben megsütjük.
Ha kihűlt a piskótalap, kivesszük a formából, lehúzzuk az aljáról a sütőpapírt.
A tortalapot tortatányérra helyezzük és a tortagyűrűvel újra körbezárjuk.
A behűtött krémet habverővel habosítjuk.
Ízlés szerinti mennyiségű meggybefőttet adunk hozzá és a piskótalapra kenjük.
A csokimázhoz a csokit az étolajjal vízgőz felett megolvasztjuk és ráöntjük a torta tetejére.
Nem kell semmilyen eszközzel elsimítani elég a tortát  finoman, több irányban megbillenteni és a csoki szépen szétfolyik a tetején.
Meggybefőttel díszítjük, mielőtt a csokimáz megszilárdul.
Pár órára hűtőbe tesszük, majd vékony pengéjű késsel finoman körbevágva, eltávolítjuk a tortagyűrűt.
Forró késpengével kialakítjuk a szeleteket, majd ezek mentén felvágjuk.

26 megjegyzés:

Mézeskalács írta...

Nagyon nagyon nagyon szeretem! Gyönyörű lett!!!

családi tűzhely írta...

Nagyon régen ettem ilyet, gyerekkori emlékek...

Kata írta...

Egyik nagy kedvencem ez a sütemény, régebben édesanyám ezt sütötte minden szülinapomra. Érzem a számban az ízét:)

Nelli írta...

Az egész család nagyon szereti nálunk, különösen a férjem kedvence.Nagyon szép lett a Tiéd!:-)

Latsia írta...

Hát ez csodálatosan szééép!!!
Még sosem sütöttem, de az biztos, ha megtenném sem lenne ilyen szép, mint a Tiéd!
Micsoda kép! Nagyon nagyon ügyes vagy!:-)

Citromhab írta...

Mézeskalács, mi is szeretjük, nem is tudom, hogy feledkezhettem meg róla:-)

Családi tűzhely, igen, igazi békebeli sütemény:-))

Kata, gyerekkoromban nálunk is a családi ünnepek elmaradhatatlan szereplője volt a lúdláb:-)

Nelli, nem is csodálkozom, hogy ez a férjed kedvence:-))

Latsia, kedves vagy, köszönöm:-)
Nem sikerül mindig ilyen szépre, de mivel most nem alkalomra sütöttem, törvényszerű, hogy minden működött:-))

DebiGabi írta...

Meseszép lett!
Gratulálok!

Piszke írta...

Jöhet! :)

Citromhab írta...

Gabi, köszönöm:-)

Piszke, elküldve!:-)

starfi írta...

nagyon szép :) :)

Wise Lady írta...

Csodás! Én is rég sütöttem már.

egycsipet írta...

Szépséges lett! :)

Bianka írta...

Nagyon szépséges

Ami írta...

Kedvenc tortám! Meseszép lett! :)

Tálaló írta...

Azt hiszem költözöm:))
Nem szeretem a tortákat,ez az egyetlen kivétel.Vagyishogy ezt sem szeretem,hanem imádom.

Timi írta...

Ez nagyon szuper recept! Azt hiszem megvan a hétvégi süti! :)

Citromhab írta...

Köszönöm:-)

Vea írta...

Szia! A csokoládébevonathoz másfél evőkanál olaj kell ugye?

Citromhab írta...

Vea, 100 g csokihoz 1 evőkanál olajat szoktam számolni.

Vea írta...

Húúúú, de gyors vagy :) Köszi :)

Vea írta...

A torta készen is van :) A recept szuper, köszönöm. Bár nem is én lennék, ha nem változtatok rajta, de csak a piskótán, mert én nem tettem sütőport, nem szoktam. A krém is tökéletes. :)Most pihen a hűtőben.

Citromhab írta...

Vea, nálam is ritka, hogy egy receptet szó szerint betartok:-)
Vannak nagyon bevált piskóta, kelt, gyúrt tésztáim, amikhez ragaszkodom én is.
Örülök, hogy tetszik a recept, remélem ízleni is fog, ha majd felvágjátok:-)

Zsuzsa írta...

Elkészítettem, finom lett és szép is...köszi a receptet :)

Citromhab írta...

Zsuzsa, örülök, hogy ízlett:-)

vdaiana írta...

Júúúúj ez nagyon finom! Készitettem ilyen tortát, saját izléesem és elképzelésem szerint, de nem tudtam hogy létezik egy recept aminek külön neve van. Szuper!

kolozsgabi írta...

Nálunk két hetente ez a "menü", mindig kell valakinek a környéken, istenien néz ki, igaz én eddig csokit nem tettem a krémbe, de ezt is ki kell próbálni!!