2010. november 20.

Mézeskalács








Újra eljött a mézeskalács sütés időszaka, hiszen hamarosan itt a Karácsony.
Ilyenkor rengeteget készítek, amit aztán elajándékozok.
Ezt a tésztát sütöm már több éve és azért szeretem, mert még napok múlva is puha marad.


Hozzávalók

A tésztához
60 dkg liszt
15 dkg porcukor
1 evőkanál mézes fűszerkeverék
20 g szódabikarbóna
20 dkg olvasztott méz
1 tojás
25 dkg vaj


A hozzávalókat kanállal elkeverjük és 3-4 órára hűtőbe tesszük a masszát.
A hűtőből kivéve lisztezett munkafelületen alaposan átgyúrjuk a tésztát, majd 3-4 mm vastagságúra nyújtjuk és tetszés szerinti formákat szaggatunk belőle.
Sütőpapírral bélelt tepsibe, egymástól 2-3 cm távolságra rakosgatjuk, és 190 fokra melegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük a mézeseket.

Az írókához
1 tojásfehérje
kb. 200 g porcukor
1 teáskanál étkezési keményítő

A porcukrot átszitáljuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, miközben apránként adagoljuk a porcukrot, ameddig a megfelelő állagot el nem érjük. Akkor jó, ha nagyon lassan, vagy már nem folyik le a habverőről a hab.
A 200 g cukor lehet, hogy nem kell mind, a cukor mennyisége a tojás méretétől függ.
Ha elkészült, zacskóba töltjük, apró lyukat ( 1 mm ) vágunk a zacskó sarkán, és díszítjük a mézeseket.
A terülőmázhoz az írókát kevés vízzel hígítjuk, és kiskanállal vagy ecsettel visszük fel, az előzőleg írókával kontúrozott területre.
A terülőmáz száradásához legalább 4-5 óra szükséges, csak ezután tudjuk díszíteni.

26 megjegyzés:

Gesztenye receptjei írta...

Citromhab!

Ez valami meseszép.
Mivel tudsz ilyen szépen írókázni?
Már alig várom, hogy én is készítsek, jövő hét végén lesz rá egy kis időm :-)

Névtelen írta...

Mi lehet az oka annak, hogy a picit többet tartott (1-2 hét - karácsonyfán+tálban/dobozban) pogácsáimról elkezdett leperegni a cukormáz? Baj volt a pogik felületével (mi?) vagy valami egyéb lehetett? Köszi!

Citromhab írta...

Gesztenye, szerettem volna Neked írni pár sort, de sehol nem találom az oldaladon az e-mail címed.

Citromhab írta...

Kedves Névtelen!
Mivel nem láttam a mézeseidet, nem tudom megmondani, mi lehet az oka, hogy lepereg a cukormáz. Nekem ez még soha nem fordult elő, pedig vannak több éves mézeskalácsaim is. Esetleg, ha gondolod, kipróbálhatod a fenti receptet, hátha akkor nem fordul elő:-).

Tücsök Bogár írta...

Hú , ha én ilyet tudnék csinálni ... Mos nagyon irigykedem !

Belly írta...

Nagyon gyönyörűségesek,és én is irigykedek,mert nekem soha nem volt se türelmem,se kézügyességem ilyen szépségek létrehozásához.

Elisabeth írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Praliné Zsuzsi írta...

Hihetetlenül gyönyörű, mintha közővel és vonalzóval rajzoltad volna! Hogy lehet felkerülni a mézeskalácsaiddal megajándékozottak listájára? :D

Citromhab írta...

TücsökBogár, Belly, örülök, hogy tetszenek. Az az igazság, hogy nagyon szeretek ilyesmivel bíbelődni.
Erinacea, mindenki, aki Karácsony tájékán felénk jár, kap ilyeneket:-)).

Magic of Spice írta...

I love gingerbread, and this is so lovely.
I stopped by from Elizabeth's blog to say hello.

Citromhab írta...

Magic of spice,
You are so kind, thank you very much.

ani írta...

Szia!Mivel rajzoltad rá ezeket a mintákat? Próbáltam én is egy zacskó segítségével,de nekem lett ilyen szép.Köszönöm előre is a válaszod.

Ms. Poppy írta...

Mesterművek, nem kérdés!:)
Olyan szépeket alkotsz, én is csak irigyelni, s persze csodálni tudlak érte.

Citromhab írta...

Poppy, köszönöm!

Kriszta írta...

Nagyon szépek lettek ám!

Citromhab írta...

Kriszta, köszönöm!

Szemi írta...

Meseszépek!

Citromhab írta...

Szemirámisz, köszönöm.

Andi írta...

Citromhab! Köszönöm a szuper receptet, nekem tökéletesen bevált. Az írókázást nem is próbáltam utánozni, ezekre a szépségekre én még nem vagyok képes, pályakezdő vagyok írókázásban. De ennek a mézeskalácsnak a tésztájával öröm volt dolgozni, köszönet érte még egyszer!

Moha írta...

Nagyon szépek lettek!

Boldog karácsonyt nektek!

Citromhab írta...

Moha, köszönöm!
A Te hópihéid is lélegzetelállítóak!

Foodafok írta...

Eddig soha nem mertem Mézeskaláccsal foglalkozni. Most bátorságot merítettem erről az oldalról.

Ginie írta...

Kedves Citromhab,

Látom, hogy ez egy 2 évvel ezelőtti bejegyzés, de most akadtam rá és szeretném megköszönni a receptet és az ötletet!
Meghitt adventi készülődést kívánok!

Citromhab írta...

Kedves Ginie!

Nagyon szívesen! Neked is Boldog Ünnepeket!

Névtelen írta...

Kedves Citromhab,
Ez lett életem legfinomabb mézeskalácsa. Kellemesen puha ha vékonyabbra nyújtottam kellemes kekszes ropogós lett, egyszerűen tökéletes,. Az ízesítés is fantasztikus. Én még tettem bele egy kis narancshéjat is elfért benne.
Egy szóval nagyon szépen köszönöm innentől csak ezt sütöm.
Nagyon Kellemes Karácsonyt kívánok.
Üdv Ruzsi

Citromhab írta...

Köszönöm szépen!
Kb. 10 éve, hogy a legidősebb gyermekem egy iskolai mézes sütés után hazahozta ezt a receptet. Azóta más recepteket is kipróbáltam, de mindig visszatérek ehhez, mert ezt találtam a legjobbnak.