2016. február 7.

Mákos tekercs citromkrémmel




Az utóbbi időszakban gyakran sütöttem fánkot, és ennek köszönhetően nagyobb mennyiségű tojásfehérje halmozódott fel a fagyasztóban.
Karácsony előtt habkarika vagy mézeskalács íróka készülne belőle, de az évnek ebben a szakában inkább a fehér piskótára  esett a választás.


Hozzávalók 32 x 34 cm-es (gázos) tepsihez

A piskótatésztához
10 tojásfehérje (M méretű tojás)
15 dkg porcukor
10 dkg liszt
5 dkg őrölt mák
1/2 csomag sütőpor
csipet só

A töltelékhez
egy adag citromkrém
1 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
50 dkg natúr krémsajt

A citromkrémet (a linkre kattintva található) a leírás szerint elkészítjük és teljesen kihűtjük. Hozzáadjuk a sajtkrémet, a cukrokat, és habverővel alaposan összedolgozzuk.
A sütőt 180 fokra melegítjük, a tepsit sütőpapírral béleljük.
A tojásfehérjét keményre felverjük. Hozzáadjuk a porcukrot és a sót, majd habverővel még 1-2 percig verjük. Sima, fényes habot kell kapnunk. Fakanállal óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben előzőleg elkevertük a mákot és a sütőport.
A masszát egyenletesen a tepsibe simítjuk, sütőbe toljuk és kb. 15 perc alatt megsütjük.
Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert feltekerésnél könnyebben törik.
A megsült piskótalapról azonnal lehúzzuk a sütőpapírt és egy másik sütőpapír vagy konyharuha segítségével még melegen feltekerjük.
Ha teljesen kihűlt a piskótalap, megtöltjük a krém felével, újra feltekerjük és a maradék krémmel bevonjuk a tekercset.
2-3 órán át hűtjük, majd szeleteljük.

3 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon jól néz ki a citromkrémet imádom így azt is lementettem!Valamikor kifogom próbálni köszi!

Györgyi írta...

Nagyon jól néz ki,szeretném kipróbálni.Még soha nem sütöttem fehér piskótát,viszont 12 tojásfehérje pihen a fagyóban.Szerinted torta is készíthető belőle?Hétvégén lesz a szülinapom és tortaformában szeretném elkészíteni.Köszi

Citromhab írta...

Persze, tortát is lehet belőle sütni.