2014. július 13.

Barackos túrótorta





Hozzávalók 26 cm-es tortaformához

A piskótalaphoz
2 tojás
1 evőkanál víz
7 dkg cukor
1 teáskanál kakaópor
7 dkg liszt
késhegynyi sütőpor

A túrókrémhez
50 dkg natúr joghurt
20 dkg cukor
2 dkg zselatin
25 dkg túró
3 dl tejszín
1/2 citrom reszelt héja
1 teáskanál vaníliakivonat

A díszítéshez
3 dl tejszín
1 csomag habfixáló
1 doboz őszibarackbefőtt
szederszemek
citromfűlevél

A tortaformát sütőpapírral béleljük, a sütőt 180 fokra melegítjük.
Az egész tojásokat a cukorral, a kakaóporral és a vízzel alaposan felverjük. Beleforgatjuk a lisztet, amiben előzőleg elkevertük a sütőport, és a masszát a formába simítjuk.
Megsütjük a piskótalapot és ha langyosra hűlt, lehúzzuk róla a sütőpapírt és tortatálra helyezzük.
A krémhez a joghurtot a cukorral és a zselatinnal felforrósítjuk, majd langyosra hűtjük.
A tejszínből kemény habot verünk, hozzáadjuk a vaníliát, a citromhéjat, a túrót, hozzáöntjük a joghurtos részt és habverővel jól elkeverjük. Az őszibarackbefőtt felét apró darabokra vágjuk és ezt is a krémbe forgatjuk, majd az egészet a formába öntjük. Elsimítjuk a tetejét és egy éjszakára, de legalább 5-6 órára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a túrókrém.
Ezután eltávolítjuk a tortagyűrűt és díszítjük a tortát.
Ehhez a tejszínből a fixálóval kemény habot verünk, és első lépésben a kétharmad részével bevonjuk a torta oldalát és tetejét. A maradékot habzsákba töltjük.
A torta tetejét körben kirakjuk őszibarackszeletekkel, középre pár szem szedret és citromfűleveleket teszünk, majd a habzsákban lévő tejszínhabból rózsákat nyomunk rá.



6 megjegyzés:

Illéskrisz Konyhája írta...

Művészi! Bele sem tudnék vágni... Nagyon szép torta lett!

Citromhab írta...

Köszi! Dehogynem tudnál...nem olyan bonyolult ez, és te nagyon ügyes vagy:-))

Be Sweet :) írta...

gyönyörű szép. :))
Megkérdezhetem, hogy te milyen habtejszínt használsz?? :))

Citromhab írta...

Tortákhoz növényi, egyébként állati eredetű tejszínt használok.

Lujjza írta...

Megcsináltam nemrég és pont olyan lett mint a képen, ráadásul nagyon finom! Köszönöm, imádom a receptjeidet!! :)

Citromhab írta...

Lujjza, köszönöm szépen és nagyon örülök, hogy ízlett:-)