2013. július 17.

Kávétorta





Egy torta a kávés desszertek kedvelőinek.

Hozzávalók 24 cm-es tortaformához

A piskótához
6 tojás
3 evőkanál víz
18 dkg cukor
21 dkg finomliszt
½ csomag sütőpor

A krémhez
4 dl tejszín
40 dkg tejcsokoládé
2 evőkanál instant kávépor

A díszítéshez
1 dl tejszín
2 dkg cukor
½ csomag habfix
csokoládédara
kakaópor
kávészemek

A krémhez felforrósítjuk a tejszínt a csokoládéval és a kávéval. Szobahőmérsékleten langyosra, majd hűtőbe téve 4-5 órán át hűtjük. A hideg krémet habverővel habosítjuk.
A sütőt 180 fokra melegítjük.
A piskóta hozzávalóit három egyenlő részre osztjuk és három lapot sütünk a következő módon.
Az egész tojásokat a vízzel és a cukorral felverjük úgy, hogy habszerű állaga legyen. Beleforgatjuk a lisztet, amiben előzőleg elkevertük a sütőport, és a tésztát sütőpapírral bélelt formába simítjuk.
Egyenként 10-12 perc alatt megsütjük a lapokat.
A krém kétharmadával megtöltjük, a maradékkal pedig bevonjuk a tortát.
A tejszínből a cukorral és a habfixálóval kemény habot verünk, habzsákba töltjük és körben habrózsákat nyomunk a tortára.
Meghintjük kakaóporral, megszórjuk csokoládédarával, végül kávészemekkel díszítjük.

4 megjegyzés:

Anazar írta...

ÁLOM!!

Millye írta...

Hmmmmmm pompás, guszta, fenséges és még sorolhatnám! Hányszor de hányszor megfogadtam, hogy éjszaka nem nézek finomságokat! :D

Hankka írta...

Megsütöttem, bár tejcsoki helyett étcsokit és egy kis cukrot használtam, így is nagyon-nagyon finom lett! :) Köszönöm! :)

Citromhab írta...

Hankka, nagyon szívesen:-)