2013. április 14.

Születésnapi torta

 







Egy ifjú hölgy születésnapjára készült torta, kívánság szerint eperrel és túrókrémmel.

Hozzávalók 24 cm-es tortaformához

A piskótalapokhoz
4 tojás
90 g cukor
2 teáskanál kakaópor
2 evőkanál olaj
90 g liszt
1 csapott kávéskanál sütőpor

A krémhez
250 g eper
250 ml natúr joghurt
5 evőkanál cukor
10 g zselatin
250 g túró
2 evőkanál tejföl
200 ml tejszín
1 teáskanál vaníliakivonat

A bevonáshoz és a díszítéshez
600-700 g készen kapható fondant
rózsaszín ételfesték
1,5 m bordó szalag

1 kisebb tojásfehérje
150-200 g porcukor
1 teáskanál étkezési keményítő

A piskóta hozzávalóit megfelezzük és két lapot sütünk.
Az egész tojásokat a cukorral és a kakaóporral alaposan felverjük. Hozzáadjuk az olajat, majd óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben előzőleg elkevertük a sütőport.
A tortaforma alját sütőpapírral béleljük, beleöntjük a masszát, elsimítjuk és 200 fokon megsütjük.
A krémhez felforrósítjuk a joghurtot a cukorral és a zselatinnal, majd langyosra hűtjük.
A tejszínhabból kemény habot verünk, belekeverjük a túrót, a tejfölt és a vaníliát. Hozzáöntjük a joghurtot, és habverővel simára dolgozzuk.
Az epret megmossuk, apró kockákra vágjuk, majd a túrókrémbe forgatjuk.
Tortatálra helyezzük az egyik piskótalapot és körbevesszük a tortagyűrűvel. Rásimítjuk a krémet, befedjük a második lappal és 3-4 órára hűtőbe tesszük.
Ezalatt elkészítjük a fondant rózsákat és az írókát.
A rózsaszín rózsákhoz kevés ételfestékkel színezzük a fehér bevonót. Az írókához habbá verjük a tojásfehérjét a keményítővel és annyi porcukorral, hogy jó sűrű, formatartó cukormázat kapjunk.
Sima díszítőcsővel ellátott habzsákba töltjük, díszítésig félretesszük
Ha megdermedt a krém, eltávolítjuk a tortagyűrűt. Az írókából elszórtan pöttyöket nyomunk a torta tetejére, hogy a fondant szeleteléskor ne váljon majd el.
Porcukorral meghintett felületen elnyújtjuk a bevonó masszát, a tortára terítjük, finoman rányomkodjuk és alul körbevágjuk.
A leeső részt újra elnyújtjuk, ebből egy kerek lapot vágunk ki, amit cukormázzal a torta közepére rögzítünk.
A szalagból feléből masnit készítünk, a másik felével körbevesszük a tortát.
Szintén cukormázzal rögzítjük a masnit és az előzőleg elkészített rózsákat, a maradék írókával pedig díszítjük a tortát.

10 megjegyzés:

Aleda írta...

Tökéletes munka! Gratulálok, aranykezed van! :)

Éva írta...

Csodaszép ez a torta! Mikor ilyen nagyon szép tortákat látok a blogokon elgondolkodom azon hogy mennyire kezdetlegeseket az én tortáim.Igaz mindíg dícsérik és elfogy!:-))

Citromhab írta...

Aleda, köszönöm szépen!

Éva, az a lényeg, hogy finom legyen a torta és ha dicsérik, akkor biztosan az is:-) Nálunk is egyszerű torták készülnek általában, ez kivételes, mert alkalomra sütöttem és díszítettem.

Gerdi írta...

De szép! Az én ifjú hölgyemnek is valami hasonlót szeretnék, bár még soha nem próbálkoztam fondant bevonatos tortával.

María írta...

Gyönyörű!!!

marisz57 írta...

Csodálatosan szép! Kellemes a színezése, nagyon elegáns!

Millye írta...

Nagyon elegáns tortát készítettél!

Citromhab írta...

Köszönöm szépen!

Illéskrisz Konyhája írta...

Bájos-lányos, alkalmi és ünnepi...Csodaszép!!!

Csilla írta...

Gyönyörű szép! Gratulálok! :)