Elég régen tervezem már, hogy sütök egy puncstortát, most a férjem születésnapja remek alkalom volt.
Hozzávalók 22 cm-es tortaformához
A vastagabb piskótához
5 tojás
1 evőkanál víz
4 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
fél kávéskanál sütőpor
A vékonyabb piskótához
2 tojás
1 evőkanál cukor
2 evőkanál liszt
késhegynyi sütőpor
A sziruphoz
20 dkg eperlekvár
10 dkg cukor
50 ml rum
mazsola
fél citrom héja
A kenéshez
eperlekvár
A mázhoz
250 g porcukor
pár csepp citromlé
1 kávéskanál vérnarancs aroma
1 evőkanál rum
3-4 evőkanál víz
A díszítéshez
1,5 dl tejszín
1 teáskanál cukor
A vastagabb piskótához fehéredésig verjük az egész tojásokat a vízzel és a cukorral. Beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet, és sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a masszát. 180 fokos sütőben sütjük.
Ugyanígy készítjük a vékonyabb piskótalapot is, majd kihűtjük mindkettőt.
A sziruphoz felforrósítjuk a lekvárt a cukorral. A tűzről levéve belekeverjük a rumot és belereszeljük a citromhéjat.
Tortatálra helyezzük a vastagabb tésztát, és kivájjuk a közepét, úgy, hogy 1,5-2 cm vastagságú maradjon a lap oldala és alja, majd kikenjük eperlekvárral a belsejét.
A szirupba forgatjuk a tésztadarabokat, és a mazsolát, majd visszatöltjük a lap közepébe.
Megkenjük eperlekvárral a vékonyabb piskótalapot, és befedjük vele a megtöltött tortát.
A máz hozzávalóit fényesre keverjük, és bevonjuk a torta tetejét.
A tejszínből a cukorral kemény habot verünk, habzsákba töltjük. A tejszínhabbal díszítjük a torta oldalát, és
habrózsákat nyomunk körben a torta szélére.
Érdemes egy éjszakát hűvös helyen pihentetni, hogy összeérjenek az ízek.
17 megjegyzés:
Boldog születésnapot a férjednek! :)
Nagyon szép és finom tortát készítettél erre az alkalomra!
Nagyon szép lett!!!
Szép lett a tortád! És graulálok a születésnaposnak! :-)
Isten éltesse az ünnepeltet, a torta pedig csodás! :)
A kedvenc tortám!!! Máris mentem a receptet!!! Gyönyörűségesen szépséges!!!
Isten éltesse a férjedet! A torta csodaszép lett, elkészítem majd én is a recepted alapján!
Boldog szülinapot a férjnek! Nagyon szép a torta! Hogy a búbánatba sikerült ilyen tükör fényesre a teteje?! Csodás!
Hű, de finom lehetett ez a torta!
És nagyon mutatós!
De gyönyörű a torta!!! és isten éltesse a férjedet!
Köszönöm szépen mindenkinek a jókívánságokat, átadtam! Örülök, hogy tetszett a torta, aki szeretné megsütni, ne várjon vele annyit, mint én tettem:-) Nagyon finom volt, az első tortánk, ami szinte teljesen elfogyott az ebédnél:-)
Isten éltesse a férjedet! Még sosem ettem puncstortát, de ez nagyon jól néz ki, megkóstolnám:)
Citromhab, felnagyítottam a receptedet 26 cm-es formára. Ma reggelire hárman befaltuk a fél tortát. Szerinted finom lett? Végre megtaláltam álmaim puncstorta receptjét. Köszönöm!Marika
Hmm, úgy tűnik ízlett:-) Csak azt nem értem, hogy lehet reggelire tortát enni??:-)))
Elárulom...futás után volt, 10 órakor.:-) Marika
Tényleg nagyon jóó ez a recept! Ez volt az első puncstorta amit készítettem, de szerintem nagyon szép lett és tényleg nagyon finom. Tökéletes minden! :))
Kedves Ctiromhab! :) Segíts nekem kérlek abban, hogy ha normál méretű (26 cm-es) tortát szeretnék akkor hogy kell módosítanom a mennyiségeket. Köszönöm! :)
26 cm-es formában ezt az olajos piskótát készítsd. http://citromhab.blogspot.hu/2015/06/epres-piskotatorta.html
Bár a receptnél 24 cm-es forma szerepel, a nagyobb méretűbe is elég lesz, mert nagyon magas lett.
Olvasd el a leírást is, mert kicsit másképp készül, mint a hagyományos piskóta, de meglátod tökéletes lesz:-)
Megjegyzés küldése