2011. május 5.

Juhtúrós-krumplis pirog



Az oroszok nemzeti eledele, hagyományosan kelt tésztából készül és rengeteg fajtája létezik, a méretet, a tölteléket és a kisütés módját illetően.
Megtölthetjük hússal, zöldségekkel és ha édesen szeretnénk, akkor gyümölcsökkel is, süthetjük olajban is és sütőben is kedvünk szerint.
Én most kicsit eltértem az eredeti recepttől és nem élesztővel, hanem sütőporral készítettem az egyszerűség kedvéért, de így is nagyon finom.

Hozzávalók

A tésztához
30 dkg liszt
12,5 dkg vaj
1 tojás
1 kávéskanál só
3 evőkanál tejföl
1 kávéskanál sütőpor

A töltelékhez
20 dkg krumpli
20 dkg juhtúró
2 dkg vaj
petrezselyemlevél


A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és egy órára hűtőbe tesszük.
A krumplit meghámozzuk, sós vízben megfőzzük, leszűrjük.
Hozzáadjuk a juhtúrót, a vajat, a sót és az apróra vágott petrezselyemlevelet, majd krumplitörőn áttörjük.
A tésztát lisztezett gyúródeszkán elnyújtjuk, és korongokat szaggatunk belőle.
Ráhalmozzuk a juhtúrós krumplit, félbehajtjuk, és a széleket alaposan összenyomkodjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, tetejüket megkenjük tojással, és 200 fokra melegített sütőben megsütjük.
Kapros-tejfölös mártást kínálhatunk hozzá.

11 megjegyzés:

Kati írta...

De szép, én még sosem ettem ilyen ételt, ki kell próbáljam egyszer.

Blogkonyha írta...

Imádnám! Hű, de megkóstolnám! Nagyon guszta! A receptjét elkérem...

családi tűzhely írta...

Nagyon guszták:)

Alexa Christi írta...

Nyálfakasztóak! Biztosan nagyon, de nagyon finomak is! :)

Emoke írta...

Tetszik! Na meg itt morgok, mert akármikor idejövök, mindig meglátom a non plus ultrát! :D

Citromhab írta...

Kati, próbáld ki, más tölteléket is használhatsz, amit szerettek:-)

Illéskrisz, vidd nyugodtan:-)

Családi tűzhely, Nem vagyok mesterszakács ( fura így megszólítani:-) ),köszönöm:-)

Bence/Emőke, levegyem a non plus ultrát?:D

Emoke írta...

:D lécci ne! meg akarom csinálni! :D (megint megszemléltem) :D

Mesi írta...

Nagyon, nagyon, nagyon... :)
Teljes mértékben meg voltam győződve róla, hogy a pirog lengyel nemzeti étel, erre most rágugliztam és látom, hogy tényleg orosz! :) Mivel ott ettem először, nekem már lengyel marad! :)

Foodafok írta...

Nagyon jól néz ki, és finom is lehet.

Bianka írta...

Nagyon finom lehet

Citromhab írta...

Emőke, rendben:D

Mesi, a pirog orosz étel, de minden szláv konyhán is jelen van:-)

Foodafok, Bianka, köszönöm:-)