2011. március 29.

Fehérkenyér






Nem jellemző, hogy gyakran sütnék kenyeret, a mindennapi főzés és egyéb más dolgom miatt arra már sem időm, sem energiám, hogy még kenyérrel is én lássam el a családot.
Ezért inkább csak akkor fordul elő, ha valamilyen ünnep alkalmából kifogyunk a pékáruból és sürgősen elő kell állítani valamit.
A fentiek miatt nincs is jó kenyér receptem, így keresnem kellett egyet.
Limaránál aztán pont olyan Fehér kenyérre leltem, amilyenre gondoltam.
A kenyér csodás lett kinézetre és ízre is.

Hozzávalók kb. 4 literes jénai tálhoz

1,8 dl víz
2 kávéskanál só
1 kávéskanál cukor
1 1/2 evőkanál olaj
15-18 dkg öregtészta
35 dkg finomliszt BL-55
15 g élesztő

Az öregtésztához
30 dkg liszt
15 g élesztő
1,5-2 dl víz
1/2 kávéskanál cukor


Előző este elkészítjük az öregtésztát. Kevés langyos vízben a cukorral felfuttatjuk az élesztőt.
Hozzáöntjük a liszthez, és langyos vízzel keményebb tésztát dagasztunk, amit másnapig lefedve hűtőbe teszünk.
A kenyérhez a hozzávalókat tálba mérjük és jól kidagasztjuk, majd langyos helyen, lefedve duplájára kelesztjük.
Lisztezett felületen átgyúrjuk a tésztát, formázzuk és sütőpapírral bélelt jénaiba helyezzük. Duplájára kelesztjük, félidőben éles késsel bevágjuk a tetejét.
Egy kisebb hőálló tálkában vizet teszünk a sütő aljába, ami a sütés teljes ideje alatt ott marad.
200 fokra melegített sütőben addig sütjük a kenyeret, amíg a teteje is szép pirosra meg nem sül.
A sütőből kivéve vízzel bespricceljük a forró kenyér tetejét, hogy cserepes legyen.







30 megjegyzés:

Anazar írta...

Csinos lett a kenyered, nagyon!

Bianka írta...

Fenséges

Limara írta...

gyönyörűek!:)

Nelli írta...

Ez a tökéletes kenyér!:-)Nagyon szép!

Tücsök Bogár írta...

Gyönyörű lett! Tökéletes! Már csak a kacsazsír és a lila hagyma hányzik mellőle. :)

Millefiori írta...

csodálatos!!!!!

Gesztenye receptjei írta...

Citromhab!
Ez valami csodás:-))
Nagyon ügyes vagy:-)

családi tűzhely írta...

Szeretettel küldök Neked "egy jó szót":)

Ludányi Pince írta...

Köszönöm mindenkinek:-)
Eddig nem hittem, hogy egy házilag készült kenyér ilyen csodás lehet. Kóstoltam párat, de nem győzött meg igazán.
De ez a recept!! Puha, foszlós, a héja cserepes és minden szempontból tökéletes.

TücsökBogár, most konkrétan csülök és torma van mellé:-))

Családi tűzhely, nagyon köszönöm, mindig jól esik "egy jó szó":-)

Moha írta...

Mesés lett! A csülök mellé valóban ez jár, egészséges élet ide vagy oda:)

Citromhab írta...

Moha, teljesen igazad van, nem is lehet mindig azt figyelni, mi egészséges és mi nem:-)

Citromhab írta...

Utóirat: Ludányi néven én kommenteltem, bár, gondolom ez kiderült:-)
Így jár az ember, ha a férjét a saját laptopjához engedi, aki aztán trehány módon soha nem jelentkezik ki a postafiókjából:-))

Elisabeth írta...

Fantasztikus feher kenyer. Jajj de szeretnek egy ket szeletet belole. Igazan sikerult nagyon is jol, neked...persze, en ezen nem lepodok meg!

Beastie írta...

Valóban csinos kis kenyér :)

Citromhab írta...

Elisabeth, ez tényleg fantasztikus, hála a recept megalkotójának, Limarának:-)

Beastie, köszönöm:-)

Hobbychef írta...

Gyönyörüüü!
Szeretnélek meginvitálni az "Egy jó szó" játékra. Kukkants be hozzám, lécci.

Citromhab írta...

Hobbychef, nagyon köszönöm a "jó szót":-)

Nelli írta...

Fogadj tőlem szeretettel egy "jó szót" ezért a sok finomságért cserébe amit nap, mint nap látok nálad!
http://eszterszappan.blogspot.com/

Wise Lady írta...

Gyönyörű!

Citromhab írta...

Nelli, köszönöm a "jó szót":-)

Wise Lady, köszönöm:-)

Foodafok írta...

Ez jobbbb, mint bármelyik péknél.

Citromhab írta...

Ez sokkal-sokkal jobb!!

Unknown írta...

gyonyoru kenyer! csak azt kedeznem hogy a janai talban sutotted meg amiben kelt? vagy kivetted tepsire?

Citromhab írta...

A jénai tálban sütöttem, hogy sütés közben felfelé terjeszkedjen és ne legyen lapos.

BenceIldije írta...

Nagyon szép lett! Néztem már Limaránál is, de nem mertem eddig belevágni... Tetszik, hogy picikét leegyszerűsítetted a receptet, és így is működik, ez biztató! :-D Az lenne a kérdésem, hogy agyag római tálban is működik szerinted? Sajnos nincs ekkora jénaim... :-(

Citromhab írta...

Köszönöm!
Nem baj, ha nincs nagy méretű jénai tálad. A tésztát kelesztés után kettéveheted, és egymás után is megsütheted. A fotón látható kenyér is így készült, mert nekem sincs ekkora méretű tálam:-)

BenceIldije írta...

Jó ötlet! :-) És a római tálról mit gondolsz?

Citromhab írta...

Bocsi, a római tálra nem válaszoltam:-) Szerintem, az nem a legalkalmasabb, mert a két végén nem zár rendesen, de ez csak az én tippem, egy próbát megér,lehet ez az eltérés nem jelent semmit.

BenceIldije írta...

Jelentem, TÖKÉLETES lett! :-D Állt a család este 10-kor a gyönyörű kisült kenyér felett gyönyörködve, és még kihűlnie sem volt ideje. :-D Megtaláltam Limaránál az instrukciókat a római tálra vonatkozóan, teljesen jól működik! :-) Ez lesz a mindennapi kenyerünk, ez már tuti.

Citromhab írta...

Jaj, úgy örülök:-))
Amikor először sütöttem ezt a kenyeret, mi is éppen így gyönyörködtünk benne. Azelőtt nem hittem, hogy egy házilag készült kenyér ennyire finom lehet...de, igen, lehet:-)