2011. február 8.

Marcipán bonbon





Valentin nap előtt minden évben megegyezünk a férjemmel, hogy nem veszünk egymásnak semmit.
Meg is ígérem neki, hogy persze, dehogyis, de ahogy közeledik a február 14., mégsem tudom megállni, hogy legalább pár darab saját készítésű bonbonnal ne lepjem meg.

Az elkészült, kapszliba ültetett bonbonoknak színes kartonpapírból dobozkát is gyártok, ha valaki esetleg kedvet érez ilyesmihez, itt rengeteg ötletet talál.

Hozzávalók

A fehér marcipánhoz
10 dkg finomra őrölt mandula
10 dkg porcukor
25 ml víz
pár csepp színtelen mandulaaroma

A barna marcipánhoz
10 dkg finomra őrölt mandula
10 dkg porcukor
1 kávéskanál kakaópor
25 ml víz
pár csepp színtelen mandulaaroma

A bevonáshoz
10 dkg étcsokoládé
1 evőkanál étolaj

A díszítéshez
2 dkg fehér csokoládé


A fehér marcipánhoz a  vízből és a porcukorból szirupot főzünk, amit a mandulához adunk.
Néhány csepp színtelen mandulaaromával ízesítjük és masszát gyúrunk belőle.
A barna marcipán esetén ugyanígy járunk el.
Sütőpapíron mindkettőből 1-1 cm magas négyzetet nyújtunk, egymásra helyezzük és felkockázzuk.
Az étcsokoládét az olajjal vízgőz felett felolvasztjuk, és a marcipán kockákat bevonjuk vele.
A díszítéshez megolvasztjuk a fehér csokoládét, zacskóba töltjük, aminek a sarkán nagyon pici lyukat vágunk, és tetszőlegesen mintázzuk vele a bonbonokat.


19 megjegyzés:

Gesztenye receptjei és Bonbon mánia írta...

Citromhab!
Ez valami csodás, nagyon ügyes vagy!

Mézeskalács írta...

Gyönyörűségesen szépek, és olyan finomnak tűnnek ketté vágva!

Benc-E-moke írta...

Én is próbálkoztam már többféle bonbonnal, de nekem is a marcipános a best of! :) Nagyon jól néznek ki!! - E.

chriesi írta...

Nagyon gusztäk és milyen szépen vannak diszitve!

Kati írta...

De gyönyörűek!

Tücsök Bogár írta...

Ez már kínzás! Imádom a marcikát! :))) (lányaim után szabadon)

családi tűzhely írta...

Legszívesebben levarázsolnám őket a monitorról:)

Tálaló írta...

Az iyen pici ajándékok jelentik az őszinte szeretetet.Az év összes napján.

mariam írta...

Hát ezek valami gyönyörűek!!! :-)

Foodafok írta...

Csodálatos!!

Elisabeth írta...

Szintén azt gondoltam hogy ez egy cukrász módi bon-bon...de mivel fel tetted a készités módját, rögtön rá ismertem a munkádra.
Valami csoda álom szépek, szeretnék egy párat belőle...vagyis az összeset, he, he!

Ma felteszem a dijat amit kaptam tőled, és még talán mellette, még talán 4 másikat, amit mostanában kaptam, közötte egy Bulgár bloggolóstol is. Köszönöm, mégegyszer!

Erinacea írta...

Citromhab, ezek egyszerűen tökéletesek!!! A marokkópálcikákra nem ragadnak rá? Nekem egyszer csúnyán odaragadtak a glitterrácsra, azóta sütőpapírra teszem simán.

Citromhab írta...

Gesztenye, köszönöm.

Mézeskalács, tényleg nagyon finomak:-)

Emőke, ugye? Nálunk is ez a kedvenc:-)

Chriesi, Kati, köszönöm.

TücsökBogár, aranyos ez a marcika elnevezés:-))

Családi tűzhely, aranyos vagy:-))

Tálaló, ezt nagyon szépen leírtad, egy picit meg is hatódtam, amikor olvastam.

Miriam, Foodafok köszönöm:-)

Elisabeth, tőled már annyi dícséretet kaptam, hogy egészen zavarba jövök:-))

Eri, egy picit ráragadnak a pálcára, de nem veszélyes, annyi, hogy két vonal látszódik a bonbonok alján.
Eleinte én is sütőpapírra raktam, de az alján a szétfolyt és megdermedt talp miatt nem fértek el a kapszlikban és mindig le kellett tördelni a felesleges részeket.

Bianka írta...

Gyönyörű a mintázata

Moha írta...

Nagyon szépek lettek! Igazán jó dolga van a másik felednek:)

Mézeskalács írta...

Szeretném, ha benéznél hozzám, van nálam számodra valami:)

Citromhab írta...

Bianka, köszönöm!

Moha köszönöm, eddig még nem panaszkodott:-))

Andi/cuki írta...

Eszméletlen jól néznek ki!:-))

Citromhab írta...

Andi, köszönöm:-)