2014. október 18.

Focipálya torta






Hozzávalók 20 x 32 cm-es tortához

A "pályához"
9 tojás
6 evőkanál víz
300 g cukor
3 evőkanál kakaópor
3 evőkanál olaj
330 g liszt
1 csapott kávéskanál sütőpor

A "labdához"
1 tojás
20 g cukor
1 kávéskanál kakaópor
1 kávéskanál olaj
25 g liszt
késhegynyi sütőpor

A csokoládékrémhez
600 ml tejszín
600 g étcsokoládé
1 teáskanál vaníliakivonat

A bevonáshoz
zöld, piros, fehér, fekete bevonómassza

A krémhez a tejszínt, az apró darabokra tört csokoládét és a vaníliát kevergetve addig melegítjük, amíg a csokoládé teljesen el nem olvad.
Jól behűtjük (legalább 6-7 óra), majd felhasználás előtt habverővel habosítjuk.
A hozzávalókból először megsütjük a téglalap alakú piskótát, majd egy 12 cm átmérőjű, félgömb alakú tálkában a labdához szánt piskótát.
Az egész tojásokat a cukorral, a vízzel és a kakaóporral alaposan felverjük. Hozzáadjuk az olajat, végül beleforgatjuk a lisztet, amiben előzőleg elkevertük a sütőport.
A masszát a sütőpapírral bélelt formákba töltjük és 180 fokos sütőben megsütjük. Tűpróba!
Ha langyosra hűltek, mindkettőt (a pályát és a labdát is) lapjában háromfelé vágjuk.
Megtöltjük őket a krémmel, végül a felületüket is vékonyan átkenjük vele.
A zöld bevonómasszával bevonjuk a pályát, a pirosból pedig kiszabjuk a mezt és ráterítjük.
A labdához a kinyújtott fehér masszából hatszögeket, a feketéből pedig ötszögeket vágunk ki. Ügyeljünk rá, hogy a hatszögek és az ötszögek oldalhosszúsága egyenlő legyen, különben nem fognak szépen egymáshoz illeszkedni. 
Ráhelyezzük őket a félgömb alakú piskótára, majd óvatosan a pálya egyik sarkára ültetjük az így kialakított labdát.
A füvet szintén a zöld masszából fokhagymaprés segítségével készítjük el, és a pálya illetve a labda köré rakjuk.

Nincsenek megjegyzések: