2014. március 13.

Zserbótorta






Hozzávalók 24 cm-es tortaformához

A tésztához
25 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg cukor
1 tojássárgája
50 ml tej
1 dkg friss élesztő
csipet só

A töltelékhez
15 dkg darált dió
10 dkg cukor
20 dkg sárgabaracklekvár

A tetejére
10 dkg étcsokoládé
1 evőkanál olaj
darált dió

A töltelékhez a diót és a cukrot elkeverjük. Az élesztőt a langyos tejben pici cukorral felfuttatjuk, majd a tészta többi hozzávalóival összegyúrjuk. Bő félórát pihentetjük. Ezután négy egyenlő részre osztjuk, és lisztezett munkafelületen mindegyikből egy-egy kör alakú lapot nyújtunk.
Az első lapot a sütőpapírral bélelt formába terítjük, megkenjük lekvárral, majd megszórjuk a cukros dióval. Ezt a műveletet még kétszer megismételjük, végül az egészet befedjük a negyedik lappal.
180 fokra melegített sütőbe toljuk és 30-35 perc alatt megsütjük a süteményt.

Ha teljesen kihűlt, bevonjuk a vízgőz felett megolvasztott csokoládéval és körben megszórjuk darált dióval.

3 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon szép! Családunk minden tagja nagyon szereti a zserbót de különösen kedvenc az egyik vőmnek, annyiszor gondoltam már el hogy jó lenne tortának elkészíteni de még eddig nem próbáltam ki! Pedig már blogokon találkoztam vele:-)

Hankka írta...

Csodaszép! :) Süteményként is nagyon szeretjük, tortaként sütve még elegánsabb! :)

panna írta...

Ma elkeszitettem! Es nagy sikere volt! Rendszeresitem, az tuti, nem ordongosseg megcsinalni es szenzaciosan finom - persze itthoni baracklekvarbol az igazi ;-) Koszonom!!