2013. április 5.

Limoncello torta




Likőrös torta, elsősorban felnőtteknek.

Hozzávalók 18 cm-es tortaformához

A piskótához
4 tojás
9 dkg cukor
2 teáskanál olaj
10 dkg liszt
1 csapott kávéskanál sütőpor

A krémhez
25 dkg mascarpone
1 dl limoncello likőr
2-3 evőkanál porcukor
1 teáskanál vaníliakivonat
3 dl tejszín
1 csomag habfix

A díszítéshez
1 dl tejszín
1 teáskanál porcukor
1/2 csomag habfix
csokoládépillangók

Sütőpapírral béleljük a tortaforma alját, a sütőt 180 fokra melegítjük.
A piskóta hozzávalóit két részre osztjuk és két lapot sütünk belőle.
Fehéredésig verjük az egész tojásokat a cukorral, hozzáadjuk az olajat, végül óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben előzőleg elkevertük a sütőport.
A masszát a formába simítjuk és kb. 15 perc alatt megsütjük.
A krémhez kemény habot verünk a tejszínből a habfixálóval. A mascarpone-t elkeverjük a porcukorral, a vaníliával és a likőrrel, végül a tejszínhabbal.
Tortatálra helyezzük az egyik tortalapot, megkenjük krémmel és befedjük a másik tortalappal. A maradék krémmel bevonjuk a torta oldalát és tetejét.
Felverünk 1 dl tejszínhabot a porcukorral és a habfixálóval, habzsákba töltjük, majd apró virágokat nyomunk belőle a tortára és csokoládépillangókkal díszítjük.

A csokoládépillangók készítése






Hozzávalók 6-8 pillangóhoz

10-20g étcsokoládé
20-30 g fehér csokoládé
kb. 2 kávéskanál olaj
apró cukorgyöngy

A sütőpapírra rajzoljuk a kiválasztott pillangómintát úgy, hogy a két szárny egymástól kisebb távolságra legyen, majd megfordítjuk a sütőpapírt, hogy a grafitos vagy tintás rész kerüljön alulra.
Vízgőz felett kevés olajjal megolvasztjuk az étcsokoládét. Zacskóba töltjük, amin pici lyukat vágunk, és megrajzoljuk a pillangó kontúrvonalát.
A fehér csokoládét hasonló módon megolvasztjuk, ezzel kitöltjük az étcsokoládéval meghúzott vonalat.
Megszórjuk a pillangószárnyakat cukorgyönggyel.
Ha megdermedt a csokoládé, óvatosan leválasztjuk a sütőpapírról. Felhasználás előtt érdemes 15-20 percre hűtőbe tenni a csokoládéfigurákat, akkor könnyebb velük dolgozni.



9 megjegyzés:

Viktória Bori írta...

Nagyon szép lett!

Hankka írta...

Gyönyörű, csodásan néz ki a pillangókkal! :)

Illéskrisz Konyhája írta...

Én is csináltam egyszer ilyen pillangókat. Ugyan nem lettek ilyen szépek, de majd legközelebb! A krémje tetszik a tortának...Szép lett!

Millye írta...

Fenséges lett ez a torta :-) A csokipillangóid pedig nagyon szépségesek :-)

Citromhab írta...

Köszönöm szépen!

marisz57 írta...

Gyönyörű, és nagyon finom lehet!

Vicuska írta...

Remekmű!!!

tücsi írta...

Gyönyörű ez a torta. És a pillangók........:-)

Miklósné Németh írta...

Nagyon ügyes vagy, imádom azt ahogy készítesz mindent!