2010. október 15.

Minden idők csokitortája




Minden idők csokitortája Luka Enikőtől az Így főznek a borászok című könyvből.. 


Hozzávalók 24 cm-es tortaformához

350 g étcsokoládé
100 g vaj vagy margarin
20 g kakaópor
1 kávéskanál vaníliakivonat
200 g cukor
5 tojás
50 g őrölt mandula
csipet só

170 fokra melegítjük a sütőt, a forma alját sütőpapírral béleljük.
A csokoládét a vajjal, a vaníliával és a kakaóporral vízgőz felett megolvasztjuk.
Az egész tojásokat a cukorral és a sóval habosra felverjük. Hozzáöntjük az olvasztott csokoládét, habverővel összedolgozzuk, végül fakanállal beleforgatjuk a mandulát.
A masszát a formába öntjük és 45-50 perc alatt megsütjük. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert ha kiszárad, kevésbé finom.
Teljesen kihűtve lehet szépen szeletelni.

5 megjegyzés:

Foodafok írta...

Ez egyszerűen csodálatos, mennyei! Magam részéről, ismerve a vendégkört, én egy kicsit megturbózom narancs ízzel és alkohollal. Köszönjük ezt a remekművet!

Citromhab írta...

Foodafok, örülök, hogy ennyire tetszik:-))
Gondolkodtam pedig annak idején, hogy egyáltalán feltegyem-e, mert ugyan tényleg nagyon finom, de nem lett olyan szép, mint ahogy én egy tortától azt elvárom.

marisz57 írta...

Tetszik a recept. Kérdésem lenne a vaníliakivonattal kapcsolatban: hol lehet kapni? Sokan azt hiszik, hogy ez azonos az aromával, pedig nem.
Reform boltban Bourbon Vaníliaport vettem, ez jó, de fehér krém kicsit "mákos" lesz tőle.Úgy sejtem, a vanília kivonat folyadék.

Citromhab írta...

Marisz, a vaníliakivonat nem az aromát jelenti ( nálam legalábbis).
Budapesten, a Culinaris-ban szoktam beszerezni. Ott sokféle vaníliakészítményt lehet kapni, eszenciát, vaníliapasztát ( a kedvencem ), stb.
Az eszencia egy hígabb, barna folyadék, a paszta pedig egészen sűrű és tele van apró fekete pöttyökkel, ami teljesen természetes, hiszen a vaníliarúd kikapart belsejét tartalmazza.

marisz57 írta...

Köszönöm a részletes választ, mostanában nemigen járok Pesten, de ha mégis, legalább tudom, hol keressem.