2019. január 6.

Cigánypecsenye





A hagyományosan készített cigánypecsenyéhez képest nálam annyi változás van, hogy a húst nem olajban, hanem sütőben sütöm, de megnyugtatok mindenkit így is éppen elég laktató :-)


Hozzávalók 4 személyre

8 szelet sertéstarja
fél dl olaj
3 nagy gerezd fokhagyma
2 evőkanál mustár
1 csapott evőkanál őrölt pirospaprika
fél kávéskanál őrölt bors
fél kávéskanál só

8 szelet füstölt szalonna

1,5 kg krumpli (hámozva mérve)
1 evőkanál só
1 kávéskanál szódabikarbóna
2-3 evőkanál olaj

Az olajat, a reszelt fokhagymát, a mustárt és a fűszereket egy tálkában jól kikeverjük, majd ezzel a kencével bekenjük a húsok mindkét oldalát és olajjal kikent tepsibe fektetjük őket.
Alufóliával befedjük és puhára sütjük.
A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk . Fazékba tesszük és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Hozzáadjuk a sót és a szódabikarbónát (ettől ropogósra és szép aranyszínűre sül majd), majd felforraljuk és pár percig főzzük.
Leöntjük róla a főzővizet, tepsibe terítjük a krumplit, rálocsoljuk az olajat és összeforgatjuk vele.
Betoljuk a sütőbe és megsütjük.
A szalonnaszeleteket bevagdaljuk, megsütjük és a húst ezzel, illetve a sült krumplival tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések: