2014. május 8.

Fondant főzése




Ez az a cukormáz vagy más néven fondant, amit mignon, puncstorta, Esterházy torta, stb. bevonására használunk.
Eddig én hidegen kikevert porcukor-víz-citromlé kombinációval dolgoztam ezeknél a süteményeknél, mert a leírás alapján olyan bonyolultnak, sőt misztikusnak tűnt, hogy inkább kihagytam.
Nekem nincs se cukorhőmérőm, se márványból készült pultom, ennek ellenére szerettem volna kipróbálni ezt a főzött változatot.
Tovább kutakodtam tehát, és találtam is egy rendkívül egyszerűen megfogalmazott leírást itt.

"Egy nagyobb edénybe beleöntjük a vizet és az ecetet, beletesszük a cukrot, felforraljuk. Addig főzzük, míg fehéren átlátszó és hólyagokat vet, majd a tűzről levéve kihűlésig keverjük."

Ennyi. Ilyen, részletesnek egyáltalán nem nevezhető leírás alapján fogtam tehát hozzá, és rögtön elsőre sikerült.
Azóta már háromszor készítettem, teljesen jól, megbízhatóan működik és aránylag gyorsan kész., bátran ajánlom mindenkinek, aki a fenti süteményekhez, tortákhoz szeretné felhasználni.

Hozzávalók egy 24 cm-es torta bevonásához

250 g kristálycukor
130 ml víz
1 kávéskanál 20%-os ecet

Lábosba mérjük a hozzávalókat és felforraljuk. Forrástól számított 10 percig kis lángon főzzük tovább, éppen csak gyöngyözzön a szirup.





Áttöltjük az egészet egy tálba és folyamatosan keverjük, amíg langyosra nem hűl a máz. Nem kell nagyon erőteljes mozdulatokkal keverni.
Kezdéskor így néz ki.



Majd 5-6 perc keverés után elkezd picit sűrűsödni és fehéredni.





Újabb 5-6 perc után eléri a kívánt állagot. Ha fehér mázat szeretnénk, kész is vagyunk, mehet a torta tetejére vagy bevonhatjuk vele a mignont, stb. 
Ha színes mázat szeretnénk, egy-két csepp ételfestékkel színezhetjük is, ez látható a lap tetején lévő fotón.
A bevonás után kevesebb, mint egy óra alatt a mázunk teljesen megszilárdul.




Ez a mennyiség (az eredeti receptben szereplő adag fele) egy 24 cm-es torta bevonására éppen elég. 
Ha mignon vagy sütemény bevonására használjuk, az eredeti adaggal dolgozzunk (500 g cukor/250 ml víz/1 teáskanál ecet). 
Ebben az esetben a főzési idő nem 10 hanem 15 perc!

56 megjegyzés:

  1. Köszi ezt kifogom próbálni !

    VálaszTörlés
  2. Ez nem összekeverendő a nyújtható fondantal. Mert az úgy viselkedik, mint a marcipán és formázható. Ez meg inkább máz, ugye?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy folyékony készitmény inkább a mézhez hasonlít álagába mind a nyujtható fondanthoz

      Törlés
  3. Szuper ötlet - így már talán én is összeszedem a bátorságom :)

    VálaszTörlés
  4. Hú de jól jön ez majd...........és jött volna 1 hete is :) De köszi, hogy megosztottad velünk is.

    VálaszTörlés
  5. Őszintén szólva voltak kétségeim az első próbánál, mert magam sem hittem benne, hogy ilyen egyszerű módszerrel sikerülni fog:-) Miután többszöri próba után is mindig remek mázat kaptam, már nagyon örültem, hogy rátaláltam erre a módszerre. Remélem, nektek is olyan jól sikerül majd, mint nekem:-)

    A nyújtható fondant készítése egy teljesen más módszer, valóban nem keverendő össze ezzel.

    VálaszTörlés
  6. Szeretném megtudni, hogy áttetsző e száradás után? Kell alá krém mint a nyújtható fondant alá.
    Köszönöm

    VálaszTörlés
  7. Viktória, nem áttetsző száradás után és nem kell alá krém. Ennek a fondantnak, bár a neve ugyanaz, semmi köze a nyújtható, tortabevonásra használt fondanthoz.
    A puncsgolyó fotóján jól látható az állaga.
    http://citromhab.blogspot.hu/2014/05/puncsgolyo.html

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm. Akkor ez olyan mint a bolti mignon bevonata. Hogy én azt hogy szerettem.

    VálaszTörlés
  9. Miért van az, hogy a bevonás közben/után a máz nagy része lefolyik és a torta mellett terül el? Tovább kellene várni, míg szilárdabb nem lesz? Attól félek, akkor már nem tud lefolyni és akkor a másik véglet következik be...Mi az arany középút? :)

    VálaszTörlés
  10. Ha túl hígnak találod a mázat, nyugodtan lehet várni, amíg kicsit sűrűsödik és akkor felvinni a tortára. Nem szilárdul meg pillanatok alatt, tehát ettől nem kell tartanod.

    VálaszTörlés
  11. Szia. Esetleg valami más cukor-alternatívával működik a dolog?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pl barnacukorral. Ilyen egészségesnek mondott Xillit, Stevia és egyéb izékkel, fözött fondant nem készithető.

      Törlés
  12. Ágnes, még nem próbáltam, így nem tudok sem igent, sem nemet mondani.

    VálaszTörlés
  13. én azt szeretném kérdezni, hogy ezt nem is kell akkor táblázni? köszönöm

    VálaszTörlés
  14. Ha a táblázás alatt a márványlapon történő kevergetést és hűtést érted, akkor nem.

    VálaszTörlés
  15. Burkovics Mária
    A hideg fondant receptjét is leírnád? Köszönöm.

    VálaszTörlés
  16. Ha erre gondolsz, itt megtalálod:
    http://citromhab.blogspot.hu/2011/12/marcipantorta.html

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm én is hogy megosztottad ezt a receptet. Tökéletes lett a fondant. Egy órával előtte készítettem el a Farkas Vilmos féle mázat, de mire 40 fokos lett nemhogy önteni nem lehetett még kenni sem. A recept szerint 1 kg cukorhoz 350 ml víz és 3-5 ml 20% ecet. Szóval nem jó és gondoltam kevés a víz és főleg az ecetet keveselltem. Fecskendővel mértem ki a 4 ml ecetet, tehát az adagolás a lehető legpontosabb volt.
    A te receptedhez kb. ennyi ecet kell 250 g cukorhoz és a víz is arányában több. Gondoltam ez lesz a jó arány és bejött! Mindenkinek ajánlani fogom. Sokan készen veszik a diszkontokból és nem is gondolják milyen egyszerűen is elkészíthető. Így már tökéletes lesz az Új Évi puncstortám. Köszönöm még egyszer és mindenkinek B.U.É.K.!

    VálaszTörlés
  18. Nagyon örülök, hogy neked is szépen sikerült:-) Én is ilyen boldog voltam, amikor először összejött, mert egyszerűen, rövid idő alatt jutottam szép mázhoz, hála annak a receptnek, amire teljesen véletlenül találtam rá :-)
    Boldog új évet kívánok neked!

    VálaszTörlés
  19. A manóba, nemrég vettem a cukrászboltban. :(
    Köszi, ki lesz próbálva!!!!!!!!!!!!
    Trixi

    VálaszTörlés
  20. A Fondant az fondant, nincs külön önthető vagy nyújtható, hanem a fondant különféle állapotairól beszélünk. A Fondant egy invert cukor ami kristálycukor víz és étkezési sav, jelen esetben ecetsavból áll. Ipari mennyiség előállításakor a cukorszirupot általában citromsavval invertálják és a hűtőcsőben egy körforgást végző bronzseprűvel keverik. Anno fóliával bélelt 20 literes un. tejes ládákba engedtük. A további felhasználása újramelegítéssel és atoma festék + esetleg alkohol és megy szem használatával csokihüvelybe töltve készül a gépi konyakmeggy. Illetve az egyéb krémes desszertek. A kézi konyakmeggy gyártása kicsit munkásabb. Ott egy vékonyra nyújtott fondant darabba becsomagolnak 1 szem meggyet amit előtte 6 hónapig érleltek 70%-os alkohol és konyak aroma keverékében. Majd ezt a csomagot egy dróthurokba téve lemártják temperált csokoládéba majd hideg felületen hagyják dermedni. Illetve várni kell hónapokat utána, hogy a meggyszem alkoholja feloldja a fondant a csokin belül. Ezt a konyakmeggy lötyögtetésével rázásával ellenőrzik.

    VálaszTörlés
  21. Bocsi, hogy bele okoskodtam, de édesipari termékgyártást tanultam anno. Kemény cukrászatot, vagyis cukor csokoládé és édesipari tartós sütemények. Voltam olyan szerencsés, hogy gyárthattam nyári gyakorlaton fondant tonnaszámra, de kézzel gyártott konyakmeggyet is.

    VálaszTörlés
  22. Ha 10%-os ecetem van,az is jó?

    VálaszTörlés
  23. 10-os ecetből tegyél bele egy picit többet

    VálaszTörlés
  24. Nagyszerű recept éppen most készítettem el. Nagyon szépen köszönöm

    VálaszTörlés
  25. Szerbusz Citromhab! Ha nem lehet kapni 20% ecetet akkor az 5%-bol mennyit kell hasznalni? Elore is koszonom vallaszod! Udvozlettel!

    VálaszTörlés
  26. Szia!
    Dupla mennyiségnél többet az 5% ecetből se használj.

    VálaszTörlés
  27. Sziasztok!

    Én most futok neki harmadjára, de lehűlve csak egy sűrű szörpöt kapok. Már 300 g cukornál tartok, de nem akar "fondánosodni". Van valami fortélya?

    VálaszTörlés
  28. Látatlanul elég nehéz megmondani, hogy mi lehet a hiba..én azóta is így készítem és soha nincs vele probléma.

    VálaszTörlés
  29. Szia! Látom, elég régi a bejegyzés, de hátha ,,él,, még. Ételfesték helyett mit használhatnék a fondantba puncsgolyóhoz és mennyit? Fél kg. Cukorból készíteném. Köszönöm a segítséget!

    VálaszTörlés
  30. Szia Editke! A víz egy részét céklalével helyettesítheted, szép rózsaszín máz lesz az eredmény.

    VálaszTörlés
  31. Kedves Citromhab!

    A mai nap megpróbálkoztam elkészíteni egy fondantmázat Farkas Vilmos receptje szerint, de sajnos nem jártam sikerrel, hiába csináltam mindent úgy, ahogy a recept írja. A máz egyáltalán nem fehéredett ki, nem tudom mitől lehet ez. Esetleg van tipped?
    Holnap nekiesek újra, de a te recepted alapján, remélem azzal sikerülni fog. Lenne még néhány instrukciód mit, hogyan csináljak a recepten kívül? Már nagyon szeretném, hogy végre sikerüljön!!!
    Még az lenne a kérdésem, hogy hogyan, meddig, (hűtőben vagy máshol) miben tároljam a kész fondant, illetve lehet-e azonnal a kész terméket használni?

    Köszönettel,
    Evelin

    VálaszTörlés
  32. Kedves Evelin, egyéb instrukciót nem tudok adni, a leírásban szerepel minden, amit tudni kell.
    A kész fondant egyáltalán nem lehet tárolni, azonnal be kell vele vonni a tortát vagy a sütit, különben megszilárdul (a hűtőben is) és akkor már használhatatlan. Az újramelegítéssel még nem próbálkoztam eddig, így azt nem tudom javasolni.

    VálaszTörlés
  33. Nagyon hálás vagyok a receptért. Bármennyire is izgultam, hogy sikerül e elkészíteni, teljesen felesleges volt. Szuper recept! Blogomra is kikerül,természetesen jelöllek a bejegyzésben. Köszönöm

    VálaszTörlés
  34. Színezéshez házi meggyszörpöt használtam. A hozzáadott víz mennyiségét csökkentettem a szörp mennyiségével. Így az össz folyadék nem változott. Én a tortát egy sütőpapírra tettem, bevonat készítése közben ami lefolyt fel tudtam szedni és visszaraktam a lábosba picit melegítettem és újra ráöntöttem ahol még kellett.

    VálaszTörlés
  35. Kedves Citromhab! Az imént készítettem el a cukormázat, pontosabban csak készítettem volna... Nagyobb adagot kevertem ki, mert mignonhoz kellett volna. Azonban több mint fél óra keverés után is szinte víz színű és teljesen folyós. Van tipped, vajon mit ronthattam el? :(

    VálaszTörlés
  36. Kedves Julcsi!
    Látatlanban nagyon nehéz tippelni, hogy mi lehetett a gond. Amint írtad, megnövelted a mennyiséget, ilyenkor a főzési idő is több. Talán kicsit tovább kellett volna főznöd, arra tudok gondolni így elsőre.

    VálaszTörlés
  37. Köszönöm a receptet, nekem nagyon jól sikerült. Már csak azt kéne kitapasztalni, hogyan kell egy mignont úgy bevonni, hogy az jól is nézzen ki. Lehet, hogy túl sűrűre kevertem a fondant-t.

    VálaszTörlés
  38. Kedves Citromhab!
    Azt szeretném kérdezni, hogy tapasztalatod szerint, hogy lehet a legkönnyebben felvinni a mignonokra a cukormázat?

    VálaszTörlés
  39. Az én módszerem az, hogy rácsra rakom a sütiket és nyakon öntöm őket a cukormázzal. A felesleg így lefolyik és nem lesz "talpas" a mignon.

    VálaszTörlés
  40. Kedves Citromhab! Én puncstortát szeretnék bevoni a fondanttal, de ételfesték helyett házi málnaszörppel színezném inkább, mivel gondolom egészségesebb, mint a festék, és talán íze is lesz. Akkor a szörp mennyiségét számoljam le a víz mennyiségéből, vagy utólag a kész fondantot színezzem? A kész fondant nagyjából puding sűrűségű?
    Másik kérdésem, ha rácsra téve öntöm le a tortát, mit csináljak a lecsöpögő, "felesleges" mázzal? Te mit teszel vele? Köszönöm!

    VálaszTörlés
  41. Kedves Éva, ha málnaszörppel szeretnéd színezni, akkor pontosan úgy kell eljárni, ahogyan írtad, a vizet vagy egy részét helyettesítsd vele.
    A kész fondant nagyjából puding sűrűségű.
    Sajnos a lecsöpögő mázzal már nem tudunk mit kezdeni, mert gyorsan megszilárdul, viszont a jó hír az, hogy ha ügyesen csináljuk, egészen minimális máz fog lecsöpögni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lecsöpögö fondant össze gyüjtod és vizfürdöbe tett edényben ujra melegited, és igy ujra használhato. Zárt dobozban hütöben egy ideig tárolhato, ha alá folpackot teszel könnyebben kijön a dobozból.

      Törlés
  42. Szia! Ma készítettem el ezt a receptet. A kérdésen az lenne, hogy kb hány fokosan érdemes a tortára önteni? Én 29-30 fok között öntöttem. Szamóca szörpöt raktam a szirupba, fele-fele arányban, de inkább piros lett, mint rózsaszín... xd köszi!

    VálaszTörlés
  43. Illetve annyi észrevételem van, hogy 500 g cukorhoz kevés az egy kávéskanál ecet. Legalábis nekem nem lett tökéletes a végeredmény. De majd legközelebb! :)

    VálaszTörlés
  44. Hello! Citromhab te mivel szinezted be a fondant h ilyen szep rozsaszin lett, es mikor fozes kozben adtal hozza valamit v fozes utan kell? elore is koszi

    VálaszTörlés
  45. Főzés után adtam hozzá nagyon kevés (pár csepp) piros ételfestéket.

    VálaszTörlés
  46. kristálycukor helyett cukorporból lehet?

    VálaszTörlés
  47. Ha a cukorpor porcukrot jelent, akkor igen, lehet.

    VálaszTörlés
  48. Ez cukor máz, a fondant az gyúrható tészta állagú
    .

    VálaszTörlés
  49. Szeretném megkérdezni, hogy ez használható-e csokicsurgatás helyett? Le fog szépen folyni, pl tejszínes csokikrémen?

    VálaszTörlés
  50. Szerintem tejszínes csokikrémhez ez a fondant sem ízben sem állagban nem passzol.

    VálaszTörlés
  51. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  52. Köszönöm ezt kipróbálom. Már régóta szerettem volna minyont készíteni,de a bevonatot nem tudtam hogy kell készíteni.amiket próbáltam azok nem voltak igazán jók. Mégegyszer köszönöm szépen.

    VálaszTörlés