2012. január 23.

Sajttal töltött szélű pizza










Alexánál és Szamócánál láttam a sajttal töltött szélű pizza ötletét, és annyira tetszett az ötlet, hogy mindenképpen ki akartam próbálni.

Hozzávalók három 24-26 cm átmérőjű pizzához

60 dkg liszt
3 dkg friss élesztő
1 evőkanál só
3 evőkanál olívaolaj
langyos víz

A feltét ízlés szerint bármi lehet.


Langyos vízben, pici cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A többi hozzávalóhoz öntjük és langyos vízzel kelt tésztát dagasztunk. Duplájára kelesztjük.
Lisztezett gyúródeszkán átgyúrjuk a tésztát és három egyenlő részre osztjuk.
Az első képen látható formázáshoz a tésztagombócot kétfelé vesszük. Az egyik felét kerek lappá nyújtjuk, a másik feléből pedig 16 egyforma méretű gombócot készítünk. Mindegyik gombóc közepébe nyomunk egy darabka sajtot, ami lehet mozzarella és trappista sajt is. Körben az elnyújtott tészta szélére ültetjük őket, és ízlésünk szerinti feltétet rakunk középre.
A második képen látható pizzához elnyújtjuk a tésztát, és 5-6 cm hosszan bevagdaljuk körben a szélét. Minden cikkre egy-egy darab sajtot teszünk, és a két szélét összecsípve, egyet csavarunk rajta, majd a közepére rakjuk a feltétet.
Sütőpapírral bélelt tepsiben, forró sütőben sütjük.

16 megjegyzés:

  1. nyami, tuti kipróbálom, köszönjük a receptet:))

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de nagyon szépek lettek!

    A napokban én is készítettem egy újabb, bogyós szélű formázást barbecue alappal, ahogyan lesz időm, megszerkesztem. Egyszerű és mutatós megoldás! Majd néz meg!

    Szerintem és a családom szerint is a sajttal töltött szélű az igazi! :))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon mutatós és guszta! Az íze pedig egészen biztos nagyon finom!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól néz ki, és így biztosan jobban fogyna a széle nálunk is...:)

    VálaszTörlés
  5. Szuper ez az ötlet! El is raktároztam! :)

    VálaszTörlés
  6. Meghiszem, hogy így kérik, nagyon guszta! Én is így kérem! :)

    VálaszTörlés
  7. Micsoda jó ötlet. Most már kénytelen leszek egyszer pizzát sütni:-)))

    VálaszTörlés
  8. Pont a héten szeretnék pizzát sütni..nagyon ötletes mind a kettő! Irtó gusztán néznek ki!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szuper ötlet, azt hiszem itt az ideje pizzát sütnöm :)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm! Próbáljátok ki ti is, egy apró ötlet néha hihetetlenül feldob egy egyszerűbb ételt is:-)

    VálaszTörlés
  11. Ki kellett próbálnom, a látvány ...nem hagyott nyugodni :)
    Ma el is készítettem, a siker teljes :D El is fogyott rögtön.
    Jó a blogod :)
    Katika

    VálaszTörlés
  12. Katika, köszönöm és örülök, hogy nektek is ennyire ízlett:-)

    VálaszTörlés
  13. Kedves Citromhab!
    Gratulálok Neked a Vidék Íze újságban történő megjelenéshez!
    A kedvenc újságom!
    Az Esterházy kocka lenyűgöző!:-)

    VálaszTörlés
  14. Nelli, de aranyos vagy, köszönöm:-)

    VálaszTörlés
  15. Ötletes és nagyon mutatós!! Kedvelem!!!

    VálaszTörlés