2011. október 31.

Borban párolt körte





Hozzávalók

6 érett körte
5 dl vörös bor
15 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
½ kávéskanál fahéj
pár darab szegfűszeg


A körtéket meghámozzuk, az alsó részükről levágunk egy vékony szeletet, a szárukat meghagyjuk. Magasabb falú lábosba mérjük a bort, cukrot, vaníliás cukrot, fahéjat, szegfűszeget, és beleállítjuk a körtéket. Felforraljuk, majd forrástól számított 30-40 percig lefedve, lassú tűzön pároljuk. A párolás ideje körtefajtánként változó lehet.
Ha megpuhultak, tálra szedjük a körtéket és ha langyosra hűltek, tálaljuk.
A főzőlé gyümölcsleveshez felhasználható.

2011. október 30.

Körömpörkölt




A magyar konyha egyik igazán fajsúlyos darabja és egyben remeke.

Hozzávalók

2 sertésköröm
2 mellső sertéscsülök
1 sertésfarok
sertésbőr
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 evőkanál őrölt pirospaprika
1 gerezd fokhagyma

bors
őrölt kömény


A körmöt és a csülköt lehetőleg még a hentesnél daraboltassuk fel.
Alaposan mossuk meg, az esetlegesen rajta maradt sertéket, szőröket égessük le. Ehhez egy gázrózsa vagy ennek hiányában egy égő gyertya is tökéletes.
Ha van kuktánk célszerű abban készíteni, így 1-1,5 óra alatt elkészül és szerintem finomabb is.
Én mindig ebben főzöm, így most ezt írom le.
Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon vagy zsíron aranysárgára pirítjuk. Rádobjuk a húst és felöntjük vízzel, úgy, hogy kb. harmadáig lepje el a húst.
Belereszeljük a fokhagymát, sózzuk és lezárjuk a kuktát.
Ha elkezd sípolni a szelep, lassú tűzön 1-1,5 órán át főzzük.
Ha elkészült, borssal és köménnyel ízesítjük, ha szükséges még sózzuk és sós vízben főtt krumplival tálaljuk.
Kukta hiányában természetesen lábosban vagy bográcsban is készíthetjük, ilyenkor a főzési idő nagyjából a duplája.

2011. október 27.

Csirkehúsos brokkolis pizza




Nagyon szeretjük ezt a pizzát, sőt mondhatom, hogy az egyik kedvencünk.

Hozzávalók 3 kerek pizzához

A tésztához
60 dkg liszt
3 dkg friss élesztő
1 evőkanál só
2 evőkanál olívaolaj
3-3,5 dl langyos víz

A feltéthez
40 dkg csirkemellfilé
30 dkg brokkoli
1 fehér  paprika
3 dl tejföl
25 dkg trappista sajt
1 nagyobb gerezd fokhagyma
olívaolaj
1 kávéskanál curry



Az élesztőt pici cukorral egy dl langyos vízben felfuttatjuk, és a többi hozzávalóval kelt tésztát dagasztunk.
Lefedve langyos helyen duplájára kelesztjük.
Lisztezett gyúródeszkára borítjuk, kicsit átgyúrjuk és kétfelé vesszük.
Egy-egy kerek kb. 1 cm vastagságú lapot nyújtunk és sütőpapírral bélelt tepsibe vagy sütőlapra tesszük.

A feltéthez a csirkemellet vékony csíkokra vágjuk. Kevés olívaolajat felforrósítunk, rádobjuk a húst, hozzáadjuk a curryt és fél gerezd zúzott fokhagymát. Sózzuk és a  húst puhára pároljuk úgy, hogy ne maradjon alatta sok lé.
A brokkolit enyhén sós vízben pár percig főzzük, ne legyen puha, inkább kicsit roppanós.
A tejfölt tálkába tesszük, enyhén sózzuk és belekeverjük a maradék fél gerezd zúzott fokhagymát.
Ha elkészült a csirkemell, a húsdarabokat kiszedjük, az alatta lévő maradék levet pedig a tejfölhöz öntjük és elkeverjük.
A tejfölt egyenlően elosztva megkenjük a tésztalapokat. Kirakjuk a csirkemellel, a brokkolival és az apró kockákra vágott fehér paprikával.
Megszórjuk reszelt sajttal, és 200 fokra melegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.
Ha van a sütőnkben grill funkció, az utolsó 5 percben bekapcsolhatjuk, így szépen megpirul a sajt a tetején.

2011. október 25.

Borkrémes szőlőtorta




Bár az idei szüret már szinte mindenhol befejeződött, de talán még akad pár fürt szőlő, amiből ezt a nagyon mutatós és finom tortát el lehet készíteni.


Hozzávalók 24 cm-es tortaformához

A piskótához
4 tojás
9 dkg cukor
11 dkg liszt
2 evőkanál olaj
1 kávéskanál sütőpor

A krémhez
5 tojás sárgája
5 evőkanál cukor
1,5 dl édes fehér bor
2,5 l tejszín
20 dkg muskotályos fehér szőlő

A díszítéshez
2 dl tejszín
4 dkg cukor
1 csomag habfix
20 dkg kék szőlő
mentalevél

A piskótához a hozzávalókat felezzük és két lapot sütünk. Az egész tojásokat a cukorral felverjük. Belekeverjük az olajat, majd a sütőporos lisztet. Egyenként sütőpapírral bélelt formába simítjuk és 200 fokra melegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük.
A borkrémhez a tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a bort és gőz felett folyamatosan kevergetve 6-8 perc alatt besűrítjük, majd lehűtjük.
A fehér szőlőt alaposan megmossuk, a szárát eltávolítjuk. A tejszínből kemény habot verünk, hozzáadjuk a borkrémet és elkeverjük. Végül a szőlőszemeket is a krémbe forgatjuk.
Az egyik tortalapot tortatálra helyezzük, rásimítjuk a krémet, majd befedjük a másik lappal.
A díszítéshez a tejszínt a cukorral és a habfix-el kemény habbá verjük, 3 evőkanálnyit habzsákba töltünk, a maradékkal bevonjuk a torta oldalát és tetejét. Körben habrózsákat nyomunk a tortára.
Kristálycukorba forgatott kék szőlőszemekkel és mentalevéllel díszítjük.

2011. október 23.

Birsalmás batyu




Alma helyett a sokkal illatosabb és karakteresebb birsalma a töltelék,  most ennek van szezonja.

Hozzávalók: 12 darabhoz

A tésztához
25 dkg finomliszt
25 dkg rétesliszt
2,5 dkg friss élesztő
2,3 dl tej
30 ml olaj
1 tojás
2,5 dkg cukor
egy csipet só

A töltelékhez
50 dkg birsalma ( tisztítva mérve )
2 dkg vaj
8 dkg cukor
1/2 kávéskanál fahéj

A kenéshez
1 tojássárga
1 evőkanál tej


A élesztőt egy dl langyos tejben, pici cukorral felfuttatjuk, majd a tej kivételével a többi hozzávalóhoz adjuk.
A maradék tejet apránként adagolva kelt tésztát dagasztunk.
Lefedve, langyos helyen duplájára kelesztjük.
A töltelékhez a birsalmákat forró vízben megmossuk, magházukat eltávolítjuk és kisebb kockákra vágjuk.
Egy lábosban a vajjal, a cukorral és a fahéjjal lefedve, lassú tűzön puhára pároljuk.
Ha megpuhult vegyük le a fedőt, hogy a még esetlegesen alatta lévő lé teljesen elpárologjon.
Villával összetörjük a gyümölcsöt, és langyosra hűtjük.
A tésztát lisztezett gyúródeszkán téglalap alakúra nyújtjuk és keresztben 3, hosszában 4 egyenlő részre vágjuk, hogy lehetőleg négyzet alakot kapjunk.
Közepükbe halmozzuk a tölteléket és a négy sarkukat összefogva batyukat formázunk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk őket és még fél órát kelesztjük.
Tetejüket megkenjük a tejjel felvert tojássárgával és forró sütőben sütjük.

2011. október 19.

Sajtos kifli






Közismert recept, szinte minden háziasszony receptes füzetében szerepel.

Hozzávalók 12 darabhoz

A tésztához
35 dkg finomliszt
35 dkg rétesliszt
4 dkg élesztő
1 dl tej
1 dl olaj
35 dkg natúr joghurt
2 tojás
1 evőkanál só
1 kávéskanál cukor

A töltelékhez
5 dkg olvasztott vaj
25 dkg trappista sajt ( lehet füstölt is )

1 tojás a kenéshez


Az élesztőt a langyos tejben pici cukorral felfuttatjuk.
A tészta többi hozzávalóit tálba mérjük, hozzáadjuk a megkelt élesztőt. Kelt tésztát dagasztunk és langyos helyen, lefedve duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkára borítjuk, kicsit átgyúrjuk és hat egyenlő részre osztjuk.
Mindegyikből kerek lapot nyújtunk és hármat-hármat egymásra helyezünk úgy, hogy minden lapot vékonyan megkenünk olvasztott vajjal és megszórunk reszelt sajttal. A legfelső lapokat is megkenjük és megszórjuk.
Éles késsel hat egyenlő részre vágjuk, és minden háromszögből kifliket formázunk, amit aztán sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatunk.
Hagyjunk nagyobb helyet a kiflik között, mert sütés közben közel a duplájukra híznak!




25-30 percet kelesztjük a tepsiben, tetejüket megkenjük tojással, megszórjuk sajttal, és 180 fokra melegített sütőben megsütjük. A sütési idő 40-50 perc.
Ha kisültek, még forrón 4-5 percre fedjük le egy tiszta konyharuhával, így a forró kiflikből kiáramló gőztől átpuhul a külső héjuk is.

2011. október 13.

Stefánia vagdalt






Hozzávalók

1 kg darált hús
2 gerezd fokhagyma
6 darab tojás
15 dkg zsemlemorzsa
só, bors
1 evőkanál őrölt pirospaprika
tejföl

A darált húshoz adjuk a lereszelt fokhagymát, a zsemlemorzsát, egy tojást és a pirospaprikát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és kézzel alaposan összedolgozzuk.
5 tojást keményre főzünk, a héjukat eltávolítjuk.
A hús harmad részéből egy 10-12 cm széles, tepsi hosszúságú csíkot formázunk egy olajjal vékonyan kikent tepsi aljába.
A tojásokat hosszában, szorosan egymás mellé a húsra sorakoztatjuk és befedjük a maradék masszával.
A tetejét megkenjük tejföllel és 40-50 perc alatt megsütjük.
Petrezselymes krumplival tálaljuk.

2011. október 8.

Borzas csokitorta




 

Ismét torta és újra csokitorta, nem is tudom hányadik, de újra ilyet kellett sütnöm.
A tésztában és a krémben nincs nagy változás, inkább a díszítés az, ami miatt végül is úgy döntöttem, hogy megmutatom.

Hozzávalók: 18 cm-es tortaformához

A kakaós piskótához
4 tojás
9 dkg cukor
10 g kakaó
2 evőkanál olaj
9 dkg finomliszt
1/2 csomag sütőpor

A krémhez
3 dl tejszín
30 dkg étcsokoládé

A díszítéshez
10 dkg étcsokoládé
porcukor


A krémhez a tejszínt és a csokoládét felmelegítjük, hogy a csoki teljesen elolvadjon. Hűtőben alaposan behűtjük, legjobb ezt előző este végezni.
Felhasználás előtt habverővel habosítjuk.

A piskótához az egész tojásokat a cukorral és a kakaóval alaposan felverjük, elektromos habverő legmagasabb fokozatán 5-6 perc.
Belekeverjük az olajat, majd óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben elkevertük a sütőport.
Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a masszát, és előmelegített sütőben megsütjük. Mindenképp végezzünk  tűpróbát, mert aránylag vastag a tészta és nehezebben sül át.
Ha kisült, a piskóta aljáról eltávolítjuk a sütőpapírt és kihűtjük, majd lapjában kettévágjuk.
Az egyik lapot tortatálra helyezzük, megkenjük a krém felével és befedjük a második lappal.
A maradék krémmel bevonjuk a torta tetejét és oldalát.
Egy hosszabb pengéjű kés fokával csokiforgácsokat készítünk és a torta oldalára nyomkodjuk, illetve a tetejére szórjuk.
Porcukorral meghinthetjük, így kicsit zúzmarás jelleget ölt, de ez el is maradhat.

2011. október 6.

Meggyes pite








A múltkor olyan ötletes pitetorta dekorációkat találtam Mónika kreatív konyhájában, hogy elterveztem, ha legközelebb ilyesmit sütök, feltétlen kipróbálok egyet.
Elsőre ezt a fonott rácsosat választottam, aztán majd ha újra napirendre kerül a pite, talán egy másikat is.

Hozzávalók

A tésztához
37,5 dkg liszt
20 dkg vaj
9 dkg cukor
1 és egy fél tojás
reszelt citromhéj

A töltelékhez
1 kg magozott meggy
15 dkg cukor
1/2 kávéskanál fahéj
1 csomag vaníliás pudingpor vagy 40 g étkezési keményítő
1 dl víz


A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk, és egy órát hűtőben pihentetjük.
A fél tojás úgy értendő, hogy egy tojást tálkába felütünk, villával felverjük és a felét a tésztához öntjük, a másik felével pedig sütés előtt megkenjük a rácsokat.
A töltelékhez a meggyet a cukorral és a fahéjjal felforraljuk, és forrástól számított számított 10 percen keresztül, lassú tűzön főzzük. A vaníliás pudingport a vízben elkeverjük, a meggyhez öntjük és besűrítjük. Langyosra hűtjük.
A tészta 2/3 részéből kerek lapot nyújtunk és a formába simítjuk. Beleöntjük a tölteléket, és a maradék 1/3 rész tésztából elkészítjük a rácsot, amivel befedjük a pitét. A rácsozást a képen látható módon végezzük.
Tetejét megkenjük tojással és 200 fokra melegített sütőben 30-40 perc alatt megsütjük.

2011. október 3.

Töltött focaccia




Hozzávalók 38x32 cm-es tepsihez

A focaccia-hoz
50 dkg liszt
2 dkg élesztő
40 ml olívaolaj
1 teáskanál só
1 teáskanál cukor
2 dl meleg víz

A tetejére
olívaolaj
1 teáskanál durva szemcsés só
1 ág rozmaring

A töltelékhez
30 dkg mozzarella
4-5 db érett paradicsom
1 csokor bazsalikom


1 dl meleg vízbe morzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a cukrot, kanállal elkeverjük és kelesztjük.
A lisztet, a sót, az olívaolajat tálba mérjük, hozzáadjuk az élesztős keveréket és a maradék meleg vízzel összegyúrjuk. Addig dagasztjuk, amíg sima, rugalmas tésztát nem kapunk. Letakarjuk és duplájára kelesztjük.
Ha megkelt a tészta, lisztezett gyúródeszkára borítjuk és átgyúrjuk. Kinyújtjuk és olajjal kikent tepsibe simítjuk. A tészta tetejét villával megszurkáljuk, megkenjük olívaolajjal, megszórjuk a durva szemcsés sóval és rozmaringgal.
A sütőt 200 fokra melegítjük és 20 perc alatt, vagy amíg aranybarna nem lesz a teteje, megsütjük.
A langyosra hűlt tésztát egyenlő méretű téglalapokra vagy négyzetekre vágjuk.
Vékony szelet mozzarellával, paradicsommal és bazsalikomlevelekkel töltjük.
A tölteléket picit sózhatjuk.

2011. október 1.

Császármorzsa szilvaöntettel




Hozzávalók 4 adaghoz

A tésztához
10 dkg búzadara
2 dkg finomliszt
2,5 dl tej
3 tojás
8 dkg cukor
vaníliakivonat
reszelt citromhéj
egy csipet só

Az öntethez
50 dkg szilva
6 dkg cukor
fahéj
vaníliakivonat


A búzadarát, a lisztet, a tejet csomómentesre keverjük és egy órát állni hagyjuk.
A tojásokat szétválasztjuk. A tojások sárgáját a cukorral, a vaníliával, a sóval és a citromhéjjal habosra keverjük, a fehérjéből kemény habot verünk. Először a tojások sárgáját adjuk a búzadarás alaphoz, majd a fehérjehabot is óvatosan beleforgatjuk.
Serpenyőben 3 dkg vajat olvasztunk, erre öntjük a tésztát és alacsony hőfokon sütjük. Ha megszilárdult a tészta, két villa segítségével apró darabokra tépkedjük, és egyúttal minden darabot megforgatunk, hogy mindkét oldal megpiruljon.
Az öntethez a szilvákat kimagozzuk és apróbb darabokra vagdaljuk. A cukrot hozzáadjuk és alacsony hőmérsékleten 30-35 percig főzzük, ezalatt a gyümölcshús megpuhul és eléri a megfelelő sűrűséget. Durva szövésű szűrőn áttörjük, hogy a héjat eltávolítsuk, de ez elmaradhat.
Fahéjjal és vaníliával ízesítjük.