2011. március 29.

Fehérkenyér






Nem jellemző, hogy gyakran sütnék kenyeret, a mindennapi főzés és egyéb más dolgom miatt arra már sem időm, sem energiám, hogy még kenyérrel is én lássam el a családot.
Ezért inkább csak akkor fordul elő, ha valamilyen ünnep alkalmából kifogyunk a pékáruból és sürgősen elő kell állítani valamit.
A fentiek miatt nincs is jó kenyér receptem, így keresnem kellett egyet.
Limaránál aztán pont olyan Fehér kenyérre leltem, amilyenre gondoltam.
A kenyér csodás lett kinézetre és ízre is.

Hozzávalók kb. 4 literes jénai tálhoz

1,8 dl víz
2 kávéskanál só
1 kávéskanál cukor
1 1/2 evőkanál olaj
15-18 dkg öregtészta
35 dkg finomliszt BL-55
15 g élesztő

Az öregtésztához
30 dkg liszt
15 g élesztő
1,5-2 dl víz
1/2 kávéskanál cukor


Előző este elkészítjük az öregtésztát. Kevés langyos vízben a cukorral felfuttatjuk az élesztőt.
Hozzáöntjük a liszthez, és langyos vízzel keményebb tésztát dagasztunk, amit másnapig lefedve hűtőbe teszünk.
A kenyérhez a hozzávalókat tálba mérjük és jól kidagasztjuk, majd langyos helyen, lefedve duplájára kelesztjük.
Lisztezett felületen átgyúrjuk a tésztát, formázzuk és sütőpapírral bélelt jénaiba helyezzük. Duplájára kelesztjük, félidőben éles késsel bevágjuk a tetejét.
Egy kisebb hőálló tálkában vizet teszünk a sütő aljába, ami a sütés teljes ideje alatt ott marad.
200 fokra melegített sütőben addig sütjük a kenyeret, amíg a teteje is szép pirosra meg nem sül.
A sütőből kivéve vízzel bespricceljük a forró kenyér tetejét, hogy cserepes legyen.







2011. március 27.

Lúdláb







Idejét se tudom már, mikor készítettem utoljára ezt a sütit és azt se tudom, most hogy jutott eszembe, mindenesetre jó ötlet volt, mert mindenkinek nagyon ízlett.

Hozzávalók 26 cm-es tortaformához

A kakaós piskótához
3 tojás
7 dkg cukor
10 g kakaópor
2 evőkanál olaj
7 dkg finomliszt
1 kávéskanál sütőpor

A krémhez
2,5 dl tejszín
20 dkg cukor
20 dkg vaj
15 dkg étcsokoládé
1 evőkanál kakaópor

meggybefőtt

A tetejére
15 dkg étcsokoládé vagy tortabevonó
1 1/2 evőkanál étolaj


A krémmel kezdünk. A tejszínt, a cukrot, a vajat, a kakaóport és az étcsokoládét egy lábosban kevergetve felforrósítjuk, amíg minden alkotórész teljesen el nem olvad.
Jól behűtjük.
A piskótalaphoz az egész tojásokat, a cukrot és a kakaót habverővel felverjük, hozzáadjuk az olajat, majd óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben a sütőport előzőleg elkevertük.
Sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a masszát és 180 fokra melegített sütőben megsütjük.
Ha kihűlt a piskótalap, kivesszük a formából, lehúzzuk az aljáról a sütőpapírt.
A tortalapot tortatányérra helyezzük és a tortagyűrűvel újra körbezárjuk.
A behűtött krémet habverővel habosítjuk.
Ízlés szerinti mennyiségű meggybefőttet adunk hozzá és a piskótalapra kenjük.
A csokimázhoz a csokit az étolajjal vízgőz felett megolvasztjuk és ráöntjük a torta tetejére.
Nem kell semmilyen eszközzel elsimítani elég a tortát  finoman, több irányban megbillenteni és a csoki szépen szétfolyik a tetején.
Meggybefőttel díszítjük, mielőtt a csokimáz megszilárdul.
Pár órára hűtőbe tesszük, majd vékony pengéjű késsel finoman körbevágva, eltávolítjuk a tortagyűrűt.
Forró késpengével kialakítjuk a szeleteket, majd ezek mentén felvágjuk.

2011. március 20.

Fűszeres krumplipürével töltött bacon






Hozzávalók 18 db-hoz

1 kg krumpli
2 tojássárgája
petrezselyemzöld vagy más zöld fűszer
2 evőkanál olaj
50 dkg szeletelt bacon
2 nagyobb paradicsom


A krumplit meghámozzuk, szeleteljük és enyhén sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, majd összetörjük.
Sózzuk, belekeverjük a két tojás sárgáját és az olajon picit megfuttatott petrezselyemzöldet. A petrezselyem helyett használhatunk más fűszert is, pl.: kakukkfüvet. 
A bacon szeleteket kiterítjük, egy-egy evőkanál krumplit rakunk a közepükre, majd betekerjük és sütőpapíros tepsibe fektetjük a tekercseket.
Fél szelet paradicsommal befedjük és pirosra, ropogósra sütjük.
A kész tekercseket keresztben, ferdén kettévágjuk, és friss zöldségekkel tálaljuk.

2011. március 16.

Mézes-joghurtos zsemle







Mézigörl, a VKF  háziasszonya a mézet választotta a 41. forduló témájának, erre az alkalomra készültek ezek a zsömlék.

Hozzávalók 12 db-hoz

60 dkg finomliszt
3 dkg élesztő
5 dkg olvasztott méz
10 g só
6 dkg vaj
12 dkg joghurt
2-2,2 dl tej


Az élesztőt kevés langyos tejben, pici cukorral felfuttatjuk.
A többi hozzávalót kelesztőtálba mérjük, hozzáadjuk a megkelt élesztőt, és a tejjel kelt tésztát dagasztunk. Langyos helyen duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát gyúródeszkára borítjuk és 12 egyenlő részre osztjuk.
Zsömléket formázunk és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket. A tepsiben még 30 percet kelesztjük, majd 200 fokra melegített sütőben megsütjük. 
Ha megsültek, még forrón megkenjük a tetejüket olvasztott vajjal.


2011. március 12.

Hamis marcipán kocka





Még régebben, Mohánál találtam ezt a sütit és rögtön megtetszett, mert egyrészt nagyon jól néz ki, másrészt nem kell sütni.
Nagyon sokszor készítettem már, a gyerekek imádják, ezért  kétszeres mennyiséggel dolgozom, amit dupla rétegzéssel oldok meg.


Hozzávalók

A világos "tésztához"
50 dkg darált háztartási keksz
20 dkg porcukor
12 dkg olvasztott vaj
színtelen mandulaaroma
tej

A kakaós "tésztához"
50 dkg darált háztartási keksz
20 dkg porcukor
12 dkg olvasztott vaj
6 csapott evőkanál kakaópor
rumaroma
tej

A tetejére
10 dkg étcsokoládé
1 evőkanál olaj


A világos és a kakaós tészta hozzávalóit külön tálba mérjük és külön-külön annyi tejjel gyúrjuk össze, hogy  könnyen nyújtható, de ne ragacsos masszát kapjunk.
Mindkét gombócot elfelezzük és egyenként, sütőpapíron azonos méretű 4 téglalapot nyújtunk.
A négy lapot egymásra borítjuk egy tálcára, és nyújtófával minden lap után finoman összenyomjuk.
A csokoládét az olajjal vízgőz felett megolvasztjuk, és bevonjuk a sütemény tetejét.
A csoki dermedése után azonnal szeletelhető.

2011. március 8.

Kapros-tejszínes csirkemell



Egy könnyű ebéd, újra csak a tavaszvárás jegyében. 

Hozzávalók

1 kg csirkemellfilé
2 dl tejszín
3 evőkanál tejföl
1 csokor kapor 
3 kávéskanál étkezési keményítő
kevés olaj


A csirkemellet megmossuk, felszeleteljük, kiklopfoljuk és a szeletek mindkét oldalát besózzuk.
A tejszínt, a tejfölt és a kaprot összekeverjük, ízlés szerint sózzuk.
Egy jénai edény aljára kevés olajat öntünk, lerakunk egy réteg hússzeletet, meglocsoljuk a tejszínes szósszal és megszórjuk keményítővel.
Ezt a rétegzést és locsolást addig folytatjuk, amíg elfogynak a hússzeletek. A maradék szószt a tetejére öntjük. 
Lefedjük a jénai tetejével, és bő 1 óra alatt készre sütjük. A sütés végére a tejszínes-kapros szósz mennyisége nem csökken, csak besűrűsödik a keményítőtől, amit aztán öntetként is használhatunk a körethez.

2011. március 7.

Bolonai gnocchi




Hozzávalók 4 személyre

A raguhoz
50 dkg darált hús
3-4 evőkanál paradicsomsűrítmény
2-3 evőkanál olaj
1 kisebb fej vöröshagyma
1/2 gerezd fokhagyma

bazsalikom, oregano

A gnocchihoz
50 dkg krumpli (tisztítva mérve)
15 dkg liszt
1 teáskanál só

A tetejére
reszelt sajt sajt


A raguhoz az apróra vágott vöröshagymát az olajon aranysárgára pirítjuk, hozzáadjuk a paradicsomkonzervet, egy kevés vizet, majd a darált húst. Sózzuk, fűszerezzük, belereszeljük a fokhagymát és 40-45 perc alatt lassú tűzön készre főzzük.
A krumplit megtisztítjuk, kockára vágjuk és enyhén sós vízben megfőzzük. Leöntjük róla a levet, pépesre törjük és megvárjuk, hogy teljesen kihűljön.
Hozzáadjuk a lisztet és a sót, majd összegyúrjuk. Lisztezett munkafelületen 1 cm vastagságúra nyújtjuk és kb. 2 cm-es csíkokra vágjuk a tésztát. A csíkokból hengereket sodrunk, amiket azután tovább darabolunk  nagyjából egyforma hosszúságú nudlikká.
Forrásban lévő, enyhén sós vízbe eresztjük őket, és addig főzzük, amíg fel nem jönnek a főzővíz felszínére. Szűrőkanállal tálba szedjük a nudlikat,és kevés olajjal vagy olvasztott zsírral összeforgatjuk az egészet.
A raguval és reszelt sajttal megszórva kínáljuk.

2011. március 5.

After Eight torta





A legkisebb királyfi kérésére készült ez a torta, aki a következő pontos utasításokkal látott el, idézem: "valami fehér krémes, gyümölcsös, de csokis is legyen". Nem volt könnyű dolgom, végül is ezt a citromos-mentás joghurttortát hoztam össze. 


Hozzávalók 26 cm-es tortaformához

A tésztához
1 csomag Győri édes zabfalat
10 dkg olvasztott vaj

A joghurtos krémhez
40 dkg natúr joghurt
20 dkg tejföl
15 dkg cukor
1 1/2 db citrom leve
1 citrom reszelt héja
10 db After Eight csokilapocska
4,5 dl tejszín
20 g zselatin

A díszítéshez
2 dl tejszín
2 dkg cukor
pár csepp citromlé
2 citromkarika
After Eight csokilapocska


A joghurtot, a tejfölt, a cukrot, a zselatint, a citromlevet és héjat egy lábosba mérjük,  felmelegítjük annyira, hogy a zselatin feloldódjon. Felforralni nem szabad.
Amíg hűl, egy tortatálra helyezzük a tortagyűrűt. A kekszet finomra morzsoljuk és összekeverjük a megolvasztott vajjal. Ezzel egyenletesen kibéleljük a tortagyűrű belsejét, ez lesz a torta alja.
A tejszínt keményre verjük, és hozzáöntjük a kihűlt joghurtos krémet. Alaposan keverjük el, legjobb ezt is habverővel végezni.
Végül beletördeljük a csokilapokat, és a kekszes alapra öntjük a krémet. Elsimítjuk, és 3-4 órára hűtőbe tesszük.
Ha megdermedt, eltávolítjuk a tortagyűrűt. A díszítésre szánt tejszínhabot a cukorral és pár csepp citromlével keményre felverjük.
A tejszínhabbal vékonyan bevonjuk a torta oldalát és tetejét. A maradékot habzsákba töltjük és rózsákat nyomunk a torta tetejére.
Végül citromdarabokkal és csokilapokkal díszítjük.

2011. március 2.

Tepertős pogácsa



Maradék tepertő újrahasznosításának egyik lehetséges módja.

Hozzávalók

50 dkg finomliszt
1 dl tej
2 dkg friss élesztő
1 teáskanál cukor
15 dkg vaj
1 tojás
10 dkg tejföl
2,5 dkg só
15 dkg tepertő
fél kávéskanál bors

A tetejére
1 tojás

A tepertőt húsdarálón ledaráljuk.
Az élesztőt a langyos tejben a cukorral felfuttatjuk. A többi hozzávalót tálba mérjük, hozzáöntjük a megkelt élesztőt, és kelt tésztát dagasztunk.
Lisztezett gyúródeszkára borítjuk, kinyújtjuk és a képen látható módon hajtogatjuk. 30 perc múlva ezt a műveletet megismételjük, vigyázva, hogy a hajtás iránya megegyezzen a korábbival.


A második pihentetés után kb.2 cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát, késsel bevagdaljuk a tetejét és pogácsákat szaggatunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, tetejüket megkenjük tojással, és 240 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.

2011. március 1.

Illatos csirke




Citrom, vanília, fahéj. Első hallásra ezek a fűszerek valószínűleg valamilyen édes sütemény, pl. almás pite képzetét keltik bennünk.
Pedig érdemes őket fehér húsokkal - hal, csirke, pulyka - is kipróbálni, nagyon finom, könnyű, illatos sültet kapunk.

Hozzávalók

1 egész csirke
1 citrom
vaníliaaroma
2 rúd fahéj


A citrom héját lereszeljük, majd felkarikázzuk.
A csirkét megmossuk, megtisztítjuk és kívül-belül bedörzsöljük, sóval, citromhéjjal és vaníliával.
A citromkarikákat a fahéjrudakkal a csirke belsejébe rakjuk. 
A lábakat spárgával összekötjük, és sütőzacskóba tesszük a csirkét. A zacskót lezárjuk, tepsibe rakjuk és a csirkét pirosra sütjük.
Különféle köret, saláta vagy gyümölcsmártás illik hozzá.